Connect with us

Sztori

Brutálisan összeverték Hajdú Pétert egy férfi wc-ben

Döbbenetes gyerekkori titkáról rántotta le a leplet Hajdú Péter.

A tévés sokkoló kijelentést tett: általános iskolás korában a WC-ben összeverte egy tanár. A felháborító eset egy balatonlellei úttörőtáborban történt, Hajdú pedig alig volt tízéves.

A legelképesztőbb pedig az, hogy az oktató, aki „megfenyítette”, azóta is tanít egy általános iskolában, sőt, a városától komoly elismerést is kapott a gyerekekért végzett munkájáért.

– Egy nyári táborban történt, ahol akkor voltam először és utoljára. Focifanatikus voltam, és jól is fociztam. Az egyik testnevelő tanárunk, aki a mi iskolánkban tanított, de nem engem, volt a bíró az egyik mérkőzésen. Ellenünk fújt, ami miatt persze, gyerekek lévén, elkezdtünk neki beszólogatni, hogy hülye bíró és hasonlók – kezdett bele a megdöbbentő történetbe Hajdú Péter, aki ezek után sokkoló részleteket árult el.

Kilenc-tíz éves lehettem és persze, nekem volt a legnagyobb szám, engem érintett a legérzékenyebben, hogy elveszítettük a döntőt. Aztán ahogy mentünk be, ez a tanár kirántott a sorból, bevitt a férfi wc-be, majd összevissza vert, de annyira, hogy bepisiltem – sóhajtott Hajdú Péter, aki a táborból hazaérve azonnal elmesélte az édesanyjának a történteket.

 Ő egy igazi anyatigris volt, így felmentünk a tesitanár lakására, hogy számon kérje. A tanár először próbálta kisebbíteni a tettét, hogy én túldramatizálom, mert ez csak egy atyai pofon volt, és ha valóban annyira megvert volna, nem így néznék ki.

Aztán amikor anyukám azzal kezdett fenyegetőzni, hogy feljelentést tesz, akkor ő és a felesége is szinte sírva könyörögtek, hogy ne tegye, mert akkor mi lesz vele és a családjával, a gyerekeivel.

Hajdú Péter azt is hozzátette: az említett tanár, akit azóta többször is kitüntettek, soha nem kért bocsánatot tőle.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top