Connect with us

Sztori

Brutális videó:Összeütközött két repülőgép Róma közelében, nincsenek túlélők

A nyílt utcára zuhanó repülő pilótája még élt a földet éréskor, a hatalmas robbanásba viszont belehalt.

Meghalt az Olasz Légierő két pilótája kedden, miután összeütköztek a levegőben, majd lezuhantak. A pilóták két U-208-as kiképzőgéppel hajtottak végre gyakorlatokat Guidonia Montecelio közelében, amikor bekövetkezett a tragédia – írta a Daily Mail.

A baleset oka egyelőre nem ismert, az olasz hatóságok vizsgálatot indítottak.

A két repülőgép egyike egy utcán parkoló autóra zuhant, a szemtanúk szerint a pilóta még életben volt és segítségért kiáltott. A járókelők tűzoltó készülékkel akarták eloltani a lángokat, de a motor felrobbant, mielőtt ezt megtehették volna.

A másik repülőre egy nyílt mezőn találtak rá a hatóságok. A pilótának esélye sem volt a túlélésre, ugyanis a gép darabokra esett.

„Megrendülten értesültünk a légierő két pilótájának haláláról, akik egy Guidonia Montecelio közelében történt kiképzési baleset során vesztették életüket” – mondta Giorgia Meloni. Az olasz miniszterelnök részvétét fejezte ki a pilóták családjának és a légierő tagjainak.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top