Connect with us

Sztori

Brutális ítéletidő csap le ma ránk: bekeményít a tél, kiadták a riasztást

Brutális ítéletidő csap le ma ránk: bekeményít a tél, kiadták a riasztást

Vége az enyhe időnek, ma ismét hidegfront éri el az országot, ami havazást és brutális szelet hoz magával.

A HungaroMet előrejelzése szerint pénteken túlnyomóan borult időre számíthatunk, csak naplemente környékén kezd el szakadozni, csökkenni a felhőzet északnyugat felől. Kezdetben több helyen, majd egyre inkább a déli, illetve a keleti tájakon, továbbá a középső országrészben kialakuló összeáramlási zóna mentén várható csapadék.

 

Az esőt havas eső, havazás váltja, ez legkésőbb a Dél-Alföldön következik be. Napközben fokozatosan csökken a csapadékhajlam, estére a legtöbb helyen megszűnik a havazás. Az északnyugati, északkeleti szelet nagy területen kísérik erős, főként a nap első felében helyenként viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt -1 és +3 fok között várható, de délkeleten reggel még +4, +5 fokot is mérhetünk.

Ezekre a vármegyékre kiadták a riasztást a meteorológusok:

A veszélyjelzésben azt írták, a késő esti óráktól északnyugat felől hidegfront érkezik, így a Dunántúlon, majd hajnalra már a Tiszántúlon is egyre nagyobb területen megerősödik az északnyugati, északi irányba forduló szél. A Dunántúl északnyugati felén – kiemelten a Bakony és a Balaton térségében – illetve északkeleten viharos lökésekre (60-80 km/h) is számítani kell. Péntek délután, este fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.

A hidegfront érkezését követően reggeltől egyre többfelé lehet számítani havazásra, legkisebb eséllyel és mennyiségben az Észak-Dunántúlon és esetleg Borsod térségében. Az ország nagyobb részén inkább csak lepel – 2, 3 cm vékony hóréteg képződhet, de a déli tájakon (különösen a Dél-Dunántúlon), a keleti határ közelében (kiemelten Szabolcs és Hajdú keleti részei), valamint a Duna-Tisza közén (Bács-Kiskun, Gödöllői-dombság) kialakuló összeáramlás mentén 3-7 cm mennyiség is összegyűlhet péntek estig. A hőmérséklet a csapadékhullás idején várhatóan fagypont körül (esetleg kicsivel azalatt) fog alakulni, így napközben a hóréteg olvadozhat.

A szél helyenként hordhatja a havat.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top