Connect with us

Sztori

Brutális ami kiderült:Vérfürdőre készülhetett az újbudai rendőrgyilkos

Sz. Szilárd a rendőrök megkéselése után az autójában tartott bozótvágót akarta megszerezni.

Az Újbudán megölt rendőr, Baumann Péter családjának ügyvédje a Blikknek azt mondta, Sz. Szilárd viselkedése egy bizonyos pont után – amikor elő akarták állítani – teljesen megváltozott.

Elhatározta, hogy ez semmilyen körülmények között nem történhet meg vele. Amikor rájött, hogy az akaratát nem tudja érvényesíteni, ámokfutásba kezdett. Tette után pedig az autójához próbált eljutni, feltehetőleg azért, hogy megszerezze a bozótvágót. Ennek beláthatatlan következményei lettek volna a civil lakosság számára is

– tette hozzá Borbély Zoltán.

Blikk információ szerint Sz. Szilárd mindhárom rendőrrel végezni akart. A lap úgy tudja, a férfi a XI. kerületi rendőrökre különösen haragudott, őket okolta, hogy bírósági eljárás indult ellene korábban garázdaság és testi sértés miatt, miután egy biztonsági őrrel tettlegességig fajuló vitába keveredett. A gyanúsított jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben van.

Sz. Szilárd felfüggesztett fogházbüntetése alatt késsel támadt három intézkedő rendőrökre, amikor egy újbudai társasház lakói bejelentést tettek, hogy egy férfi kalapáccsal betörte az egyik lakás ajtaját. Baumann Pétert szívtájékon érte a szúrás, ő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy meghalt, két társát megsebesítette. Az utcára menekülő ámokfutót végül az egyik sérült rendőr lábon lőtte, majd elfogták.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top