Connect with us

Sztori

BRÉKING!!!Merénylet Tatabányánál – a rendőrség nyomoz

Valaki szándékosan olajat öntött a motorosok éltal kedvelt héregi négy kanyarjába is.

Vélhetően fáradt motorolaj került az 1119-es út Héregi szakaszának négy kanyarulatába július 9-én, vasárnap reggelre. A foltokat többen észlelték, voltak, akik meg is csúsztak miattuk. Egy autós már röviddel reggel 8 óra után tapasztalta a szokatlan jelenséget. Amikor az elsőn hajtott át, még azt hitte, véletlenről lehet szó, később azonban már másra kellett következtetnie

Egy motoros majdnem ki is csúszott az olajszennyeződés miatt. Ő hívta a rendőrséget. Arra következtetnek, hogy az olajat valaki hajnalban locsolhatta ki az útra. Hogy mi motiválhatta erre a cselekedetre, egyelőre nem tudni, ám a közösségi oldalon sokat azt feltételezik, hogy az illető az erre közlekedő motorosokkal akart elbánni.

Az 1119-es út Bajna-Héreg közötti szakasza kedvelt útvonala a motorosoknak. Nem ritkán fordul elő itt súlyos vagy akár halálos közlekedési baleset. Éppen ezért nemrégiben újabb speciális kísérleti burkolati jeleket festettek fel az út ezen szakaszára.

Az ORFK arról tájékoztatott, hogy eddigi adataik szerint ismertelen tettes – vélhetően – használt motorolajat öntött ki négy kanyarívben a 1119-es számú úton, Héreg térségében. Ismertelen személlyel szemben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt az Esztergomi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

Az érintett útszakasz az olajfoltok miatt veszélyessé is vált, a közút kezelője azonban még időben semlegesítette a szennyeződést. A rendőrségnek a helyszínen történt közlekedési balesetről nincs információja.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top