Connect with us

Sztori

BRÉKING:Jön a digitális jogosítvány – itt vannak a részletek

Az Európai Unió újszabályozza a vezetői engedélyeket, és még. akorábban elvetett javaslatok is újra napirendre kerülhetnek, például az idősek KRESz-vizsgájáról vagy a B+ kategóriájáról is.

Európai Parlament közlekedési szakbizottsága elfogadta az európai vezetői engedélyekről szóló irányelvet módosító javaslatcsomagot, de sok új kezdeményezés kikerült belőle, így a 70 év felettiek jogosítványhosszabbításának újabb feltételekhez kötése, vagy a B+ jogosítvány bevezetésének ötlete is.

Az ötlet támogatói azonban a szavazás eredményének bejelentése után jelezték, nem adják fel. Mivel az ügyben a végső szót az Európai Parlament plenáris ülése mondja majd ki, várhatóan januárban vagy februárban, tovább lobbiznak a minimális többséggel leszavazott javaslatuk elfogadtatásáért – írja a kozlekedesbiztonsag.kti.hu.

Emellett számos más javaslatot is függőben hagyott a szakbizottság, például azt, hogy a gépjárművezetők orvosi alkalmassági vizsgálata előírás és ne lehetőség legyen. Több uniós tagállamban – így Magyarországon is – már ma is ez a gyakorlat, de az Európai Tanács úgy döntött, a tagállamokra bízza, hogy kötelezővé teszik-e vagy továbbra is lehetőségként kezelik az orvosi alkalmassági vizsgálatot az első jogosítvány megszerzésénél, később pedig az okmány meghosszabbításakor.

Az is a vita tárgya, hogy kik, milyen életkorban és milyen feltételekkel kaphatnak jogosítványt. A hivatásos sofőrök hiányának mérséklése érdekében a képviselők – a közlekedésbiztonságért aggódók tiltakozása ellenére – megszavazták, hogy a jövőben már a 18 évesek számára is engedélyezzék a teherautó vagy a legfeljebb 16 utast szállító autóbusz vezetéséhez szükséges jogosítvány megszerzését, ha arra egy szakmai alkalmassági vizsgálaton felkészültnek bizonyulnak. Ellenkező esetben csak 21 éves koruk után ülhetnek nehéz-tehergépjármű volánja mögé. Tapasztalt sofőr oldalán már akár 17 év felettiek is jogosultak lehetnek teherautó-vezetői engedélyre, ha előzetesen arra felkészülnek.

Jelenleg öt tagállam engedélyezi a 18 évesek számára a nehéz-tehergépjárművek vezetését: Finnország, Németország, Írország, Lengyelország és Spanyolország: az adatok egyértelműen azt mutatják, a 18-19 éves teherautó-vezetők sokkal nagyobb valószínűséggel okoznak balesetet.

Ugyanakkor támogatta a szakbizottság azt az elképzelést, amely szigorítaná a friss jogosítvánnyal vezetőkre vonatkozó előírásokat. Például, attól függetlenül, hogy az egyes tagállamokban mekkora véralkoholszintig megengedett a sofőröknek a vezetés,

a kezdő sofőröknek 0,2 gramm/literben maximálnák ezt az értéket.

Támogatták a képviselők azt a felvetést is, miszerint a járművezetők képzését és vizsgáztatását úgy alakítsák ki, hogy azok jobban készítsék fel a gépjárművezetőket a valódi közlekedési kockázatokra, veszélyhelyzetekre. Fejlesszék a közlekedők kockázattudatát. Részévé kell tenni a képzésnek a bizottság által elfogadott javaslat szerint a vezetés közbeni biztonságos telefonhasználatot (ezt nálunk jelenleg a KRESZ kategorikusan tiltja), a járművezetést havas és csúszós útviszonyok között, a holttér kockázatainak megismerését, a vezetőt segítő rendszerek használatát, valamint a járműhasználattal járó károsanyag-kibocsátást és annak következményeit.

Az Európai Unió egységes piacának támogatása érdekében a szakbizottságban a képviselők rábólintottak a digitális jogosítvány bevezetésére, amely – ha az EP is rábólint – mobiltelefonon is elérhető lesz, és teljesen egyenértékű a fizikai jogosítvánnyal az Európai Unió valamennyi tagállamában.

Magyarországon 2023 januárja óta a sofőröknek nem kell maguknál tartaniuk a jogosítványukat. Közúti ellenőrzéskor a vezetési jogosultságot a rendőrök a központi nyilvántartó adatai alapján ellenőrzik. A digitális jogosítvány bevezetésével már külföldön sem lesz szükség a plasztikkártyára.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top