Connect with us

Sztori

BRÉKING:Háborúra készülhet egy szomszédos ország, visszaállítanák a sorkatonaságot

Háborúra készülhet egy szomszédos ország, visszaállítanák a sorkatonaságot

A horvát kormány felkérte Ivan Anusic védelmi minisztert, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy milyen formában lehetne újra bevezetni a sorkatonai szolgálatot.

Ezt Andrej Plenkovic miniszterelnök jelentette be a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kormánypárt elnökségi ülését követően – adta hírül az MTI.

,,Felelősen kell cselekednünk, és nem téli álmot aludnunk akkor, amikor válsággócok vannak mindenütt. (…) Fel kell emelnünk a fejünket, és körülnézni, milyen világ veszi körül Horvátországot”

– mondta Plenkovic, utalva Oroszország Ukrajna elleni agressziójára, az izraeli-gázai konfliktusra és arra, hogy Koszovóban az újabb feszültségek majdnem háborút okoztak. Horvátországban másfél évtizede, 2008-ban törölték el a sorkatonaságot. A horvát védelmi miniszter azt mondta, hamarosan három javaslattal állnak elő a kötelező katonai szolgálat időtartamát illetően.

Hozzátette, ezeket elküldik az elnöknek és a miniszterelnöknek véleményezésre, akivel ezután tovább egyeztetnek arról, hogy milyen formában, és mikor vezetnék be a sorkatonai szolgálatot. A tervek csak ezt követően lesznek nyilvánosak, hogy politikai határozat születik róla.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top