Connect with us

Celebek

Botrány! Nagyon durva dolgot mondott Csobot Adél Rácz Jenőről

Csobot Adél Rubint Réka posztja alatt mondta el a véleményét Rácz Jenő sztárboxos győzelméről.

A Blikk is megírta, hogy Istenes Bence ellen a sztárséf győzött. Csobot Adél, aki a Sztárbox egyik műsorvezetője is, egyértelműen a párjának, gyermekei apjának, Istenes Bencének szurkolt, aki végül vereséget szenvedett a séftől.

Az alulmaradt tévést a meccs után azonnal előkapták, mert nem fogott egyből kezet Rácz Jenővel, Istenes azonban elárulta, a séf ordenáré dolgokat kiabált neki.

Mint ismert, a felek között már jó ideje ment az adok-kapok, de a sztárséf akkor akadt ki igazán, amikor Istenes Bence rasszista kommenteket is megosztott vele kapcsolatban.

A tévés később emiatt bocsánatot kért.

A mérkőzést tehát már eleve hatalmas indulatok előzték meg, a helyszínen pedig alaposan megoszlott a szurkolótábor:

A közönség egy része Jenőnek, egy másik része Bencének szurkolt.

A helyszínre kilátogatott Rubint Réka és a családja is, akik Rácz Jenőt támogatták.

A fitneszedző a sztárséf győzelme után a közösségi oldalára posztolt, amire reagált Csobot Adél is, aki megvédte a párját. Rubint Réka azzal kezdte a posztját, hogy Rácz Jenő egy bajnok, majd így folytatta: „Szívből gratulálunk és a csapatodnak is! Van igazság…”

– írta a fitneszedző, akinek a fiát, Schobert Norbikát néhány hete legyőzte Istenes Bence.

A bejegyzéshez kommentelt Csobot Adél is: Hát, minden van, csak igazság nem – szúrt oda a Sztárbox műsorvezetője.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top