Connect with us

Sztori

Borzasztó FELVÉTELEK érkeztek az ÁRVÍZRŐL!

Az elmúlt napokban Karácsony Gergely már felhívta a figyelmet az esetleges lezárásokra, miközben több politikus is megszólalt az ügyben. Nagy István agrárminiszter például vasárnap délután a közösségi médiában közölte, hogy minden hivatalos elfoglaltságát lemondta.

„Most a gátaknál van a helyem. Az emberi élet és az értékek védelme a legfontosabb” – írta.

Több helyszínen is drámai felvételek készültek, miután több folyó kilépett medréből, és megállíthatatlanul elsodorta mindazt, ami az útjába került.

Néhány hete még az Európát sújtó szárazságról adtunk hírt, most azonban egy Boris nevű ciklon következtében napok óta szinte folyamatosan esik az eső – többek között Magyarországon is –, az Alpok térségében pedig már havazik. Az egyik pillanatról a másikra érkező, nagy mennyiségű csapadék azonban inkább károkat okozott, mintsem hasznot hozott, és az időjárás csak kedden kezd el enyhülni. A vízgyűjtő területeken eközben tovább súlyosbodhat a helyzet.

Bécs és Pozsony környékén szükségállapotot vezettek be, az embereket evakuálni kellett otthonaikból, a közlekedés nehézségekbe ütközik, míg Csehországban vannak olyan települések, amelyeket szinte teljesen elvágott a víz. Itt néhány nap alatt több száz milliméternyi csapadék zúdult le.

Magyarországon a legsúlyosabb helyzet még csak ezután várható, miközben az Európai Unió azon dolgozik, hogy anyagi támogatást nyújtson a tagállamoknak. Az már most egyértelmű, hogy hatalmas károkat okozott a hirtelen jött esőzés, de egyelőre még nem lehet pontosan megbecsülni az áradás költségeit, amely valószínűleg az évtized egyik legjelentősebb árvize lesz Európában.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top