Connect with us

Sztori

Borzalmas tragédia történt,kukásautó gázolt halálra egy nőt

Halálra gázolt egy teherautó egy gyalogost Pécs nyugati városrészében kedden reggel – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. Az eset kapcsán Pécs polgármestere is közleményt adott ki, amely szerint egy városi kukásautó volt a baleset részese.

A rendőrség közleménye szerint a baleset során egy tehergépjármű közlekedett a pécsi Uránvárosban, amikor elütött egy gyalogost. A balesetet elszenvedő nő a helyszínen meghalt.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere közleményben jelezte: az önkormányzati tulajdonú Biokom NKft. egyik hulladékgyűjtést végző teherautója gázolta el az idős hölgyet.

A városvezető – aki közölte, osztozik az elhunyt pécsi asszony szeretteinek fájdalmában – azt írta: a Biokom NKft. mindenben együttműködik a nyomozóhatósággal. Kitért arra, a teherautó személyzetét rendkívüli módon megviselték a történtek, a sofőr sokkos állapotban van, számára a cég felajánlotta szakember segítségét.

A vizsgálat lezárultáig a cég és a pécsi önkormányzata további információt nem oszt meg a nyilvánossággal – olvasható a polgármester kommünikéjében.

– MTI –

Képünk illusztráció.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top