Connect with us

Sztori

Borzalmas hírt kapott Karsai Dániel, megpecsételődött a sorsa

Elutasította Karsai Dániel beadványát az Emberi Jogok Európai Bírósága, az alkotmányjogász nem dönthet a saját haláláról.

Karsai Dániel akkor került a figyelem középpontjába, amikor bejelentette: gyógyíthatatlan betegséggel, ALS-sel küzd, ami az akaratlagos mozgást szabályozó agyi és gerincvelői idegsejtek pusztulásával jár. Az alkotmányjogász egyre rosszabb állapotban van, már a beszéde is nehezen érthető, és szondán keresztül táplálják

Karsai azt szerette volna elérni, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévőknek ne kelljen méltatlan és kiszolgáltatott helyzetbe kerülniük. Azért fordult a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert itthon a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé az aktív eutanáziát.

Ma, azaz csütörtökön meghozta a döntést az Emberi Jogok Európai Bírósága. A bíróság indokolásában 6:1 arányban nem találta a magánélethez való jog sérelmét megalapozottnak. A bíróság a 8. cikk alapján benyújtott panaszt önmagában, a 14. cikk alapján benyújtott panaszt pedig a 8. cikkel együttesen elfogadhatónak nyilvánítja. A kereset többi részét egyhangúlag elfogadhatatlannak nyilvánította – írja a Telex.

„A bíróság 6 szavazattal 1 ellenében megállapítja, hogy az Egyezmény 8. cikkét önmagában véve nem sértették meg; 6 szavazattal 1 ellenében megállapítja, hogy az Egyezmény 14. cikkét az Egyezmény 8. cikkével összefüggésben nem sértették meg” – közölte a bíróság.

„Az asszisztált öngyilkosság büntetőjogi tilalma, beleértve annak alkalmazását bármely személyre, aki segít a kérelmezőnek az aktív eutanázia igénybevételében külföldön, nem aránytalan. Az alperes állam (Magyarország) nem lépte túl a mérlegelési jogkörét”

– hangsúlyozta az ítélet indoklásában a testület.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top