Connect with us

Hírek

Borzalmas baleset történt, már nem lehetett megmenteni a gyerekek életét

A befagyott tavakon továbbra is életveszélyes tartózkodni, míg a jégréteg el nem éri a megfelelő vastagságot. 

Vasárnap Londonba is beköszöntött az igazi tél, ami miatt a város délnyugati részén található Wimbledon Common nyílt területére csalta a korcsolyázni vágyókat, ám az egyenruhában a jeges tavon ácsorgó lányokat még idejében sikerült letessékelni a befagott tóról.

A szintén Angliában található Solihull-ban élő fiatalok azonban már nem voltak ilyen szerencsések, ugyanis három 12 éves fiú alatt beszakadt az egyik helyi kisebb tó jege, a gyerekeket pedig már nem tudták időben megmenteni. Egy 6 éves kisfiút kritikus állapotban szállítottak kórházba, az ő állapotáról további információt egyelőre nem közöltek.

Az elhunyt gyerekek családjai teljesen összeomlottak, a hatóságok pedig fokozottan arra kérnek mindenkit, hogy csak a kijelölt helyeken menjenek rá a befagyott tavakra – írta meg a Metro.co.uk.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Hírek

To Top