Connect with us

Sztori

Bejelentést tett az ügyészség Sulyok Tamással kapcsolatban

Közleményt adott ki az érintett ügyészség Dobrev Klára, Sulyok Tamás ellen irányuló feljelentésével kapcsolatban.

A vizsgálatok szerint a jelenlegi köztársasági elnök nem követett el csalást vagy visszaélést az érintett ügyben.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a 2024. június 6. napján kelt határozatával – a törvényes határidőn belül – elutasította dr. Dobrev Klára hivatali visszaélés, csalás és más bűncselekmények miatt tett feljelentését.

Dr. Dobrev Klára feljelentése szerint dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a 2014. és 2019. közötti időszakban alkotmánybíróként jogosulatlanul vette fel a fizetését, mert nem jelentette be az összeférhetetlenségét. Dr. Sulyok Tamás a feljelentő állítása szerint ezzel a magatartásával csalást és hivatali visszaélést követett el.

A nyomozó ügyészség rendelkezésére álló adatok szerint – dr. Dobrev Klára feljelentésével szemben – dr. Sulyok Tamás már alkotmánybírói jelölését követően, de még a megválasztását megelőzően kérte ügyvédi tevékenységének szüneteltetését. A Szegedi Ügyvédi Kamara a 2014. szeptember 24. napján hozott határozatával tudomásul vette, hogy dr. Sulyok Tamás 2014. szeptember 24. napjától határozatlan ideig szünetelteti ügyvédi tevékenységét kamarai tagságának fenntartása mellett, a szünetelés idejére helyettes ügyvédről gondoskodott.

Dr. Sulyok Tamás a kamara felhívására 2019. évben újra úgy nyilatkozott, hogy továbbra is szünetelteti ügyvédi tevékenységét alkotmánybírói hivatása miatt. A Magyar Ügyvédi Kamara által vezetett országos ügyvédi nyilvántartás 2018. január 1. napjától működik, ezért az a 2014. évi határozatot nem tartalmazza, így a szünetelés dátumaként a 2019. évi nyilatkozat keltét vezették föl.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top