Connect with us

Sztori

Barátkozhatunk a 800 forintos benzinár gondolatával?

Szakértők szerint egyáltalán nem kizárt, hogy az év második felében jelentős üzemanyagár-emelkedésnek lehetünk majd tanúi.

A Világgazdaság érdeklődésére Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője elmondta, 2023 első felében még alacsonyabb üzemanyagárakra érdemes számítani, ám amennyiben a világpiaci folyamatok a várakozások szerint alakulnak, úgy az év második felében minden gond nélkül megjelenhetnek a 800 forint fölötti árral ellátott üzemanyagok a hazai kutakon.

Kínától függhet az üzemanyag ára

A kínai gazdaság a koronavírus-járvány megjelenése óta soha nem látott mélységekben van, részben ezért is döntöttek a szigorú korlátozások feloldása mellett. Fontos tényező azonban, hogy szakértők szerint az ázsiai ország kilábalása rendkívül gyorsan fog végbemenni, ha pedig ez a forgatókönyv bekövetkezik, a világ legnagyobb energiaimportőreként is ismert Kína nemes egyszerűséggel “lefoglalja magának” a nyersanyag-kapacitásokat.

A jelentősen megugró kereslet pedig ahogyan az lenni szokott, árfelhajtó hatást is magával fog hozni, vagyis ebben az esetben minden adott lehet a tartósan magas hazai üzemanyagár megjelenéséhez.

Vannak azért jó hírek is

Pletser Tamás szerint más, kisebb tényezők is indokolttá tehetik az üzemanyagárak emelkedését, példaként a finomított orosz olajtermékekre vonatkozó embargó életbe lépését is megemlítette, ám mivel a kontinens egyre több lépést tesz az oroszfüggőség csökkentésére, emiatt nem érdemes túlzottan aggódni.

Szintén jó hír lehet, hogy a szakértő szerint az árakat szintén nagy mértékben befolyásoló árfolyamingadozást a lehetőségekhez képest jól kezeli a kormány és a jegybank, mint ahogyan az is jó hír, egy az amerikai infláció mértéke is lassulást mutat.

Ettől függetlenül az Erste bank elemzője a Világgazdaságnak elmondta, az még tény marad, hogy “üzemanyagárak szempontjából a magyar autósok nagymértékben Peking kezében vannak”.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top