Connect with us

Sztori

Az UEFA beismerte: elvettek egy tizenegyest a magyar válogatottól

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) játékvezetői bizottságának elnöke, Roberto Rosetti egy előadáson elismerte, a magyar válogatott kárára is elmaradt egy tizenegyes az Európa-bajnokságon.

A Skócia és Magyarország közötti Európa-bajnoki mérkőzés több vitatott játékvezetői ítéletet is hozott, nem véletlen, hogy az argentin bírót, Facundo Tellót haza is küldte az UEFA a nyolcaddöntők előtt, továbbá a meccsen videobíróként ténykedett Alejandro Hernández Hernández sem kap több feladatot az Eb-n. Az UEFA játékvezetői bizottságának elnöke, a 2008-as Európa-bajnokság döntőjét vezető Roberto Rosetti pénteken egy online előadást tartott, ahol szóba kerültek az elmaradt büntetők is.

Egy, a magyar válogatott számára meg nem adott tizenegyesről is beszélt az UEFA játékvezetői bizottságának elnöke

„A skót-magyar egy nagyon kemény meccs volt, amelyen született néhány ellentmondásos ítélet – idézte Rosetti szavait a Magyar Nemzet. – A 68. percben történt egy tizenegyesgyanús eset, amikor a skótok hetes számú játékosa, John McGinn meghúzta az ellenfél mezét. Ez volt az egyik a lehetséges tizenegyesek közül.”

Rosetti a lehetséges magyar tizenegyesnél a 68. percet említette, amikor Varga Barnabás súlyos sérülése is történt, miután ütközött a skót kapussal – ezek szerint a videóbíró nem a Varga elleni szabálytalanság miatt vizsgálódott, hanem egy másik miatt, amely John McGinn és egy magyar játékos között történt…

Az UEFA az Eb-n szereplő 19 játékvezetői csapatból 6-ot küld haza, mert már nincs szükség ennyi bíróra. Azokra nem számítanak a folytatásban, akik a csoportkör során nem nyújtottak megfelelő teljesítményt.

A magyar válogatott legközelebb szeptember 7-én, a Nemzetek Ligája negyedik idényének rajtján a németek vendége lesz Düsseldorfban. Az A divízió 3. számú csoportjában e két csapaton kívül még Hollandia és Bosznia-Hercegovina szerepel.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top