Connect with us

Sztori

Autósok, figyelem! Komoly változás jön, készüljenek fel!

Fontos változtatást eszközöltek az autók műszaki vizsgájában, egy évek óta kötelező berendezést is vizsgálniuk kell az ellenőröknek – írja az Infostart.

A műszaki vizsgáztatás menete több ponton is módosult január 25-től: az új jogszabálynak van egy olyan pontja is, amely az összes öt évnél fiatalabb gépkocsira vonatkozik, és ahogyan telik az idő, úgy lesz érvényes úgy lesz egyre nagyobb ez az autóállomány.

Az időszakos műszaki vizsgán mostantól kötelező megvizsgálni az automatikus segélyhívó rendszer működését, ami korábban csak néhány autóba volt beépítve, de 2018. március 31. óta minden autóban megtalálható, mert az Európai Unió szabályozása szerint kötelező beépíteni.

A rendszer úgy működik, hogy ha úgy érzékeli, baleset történt, például kinyíltak a légzsákok, elindít egy aumatikus hívást a 112-es központba. Ha a jármű utasai annyira súlyosan megsérültek, hogy nem tudnak beszélni az operátorral, a rendszer elküldi a GPS koordinátákat.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium úgy nyilatkozott a vizsgáztatás menetéről, hogy „az időszakos vizsgálatok során az ellenőrzésnek csak a visszajelző lámpák ellenőrzésére és a hibakódok kiolvasására kell kiterjednie, ami megfelel az uniós gyakorlatnak”.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top