Connect with us

Celebek

Amikor meghallotta Jákob Zoltán, mit mondott Bochkor Gábor, azonnal lépett

Úgy érezte, ezt nem nézheti tétlenül.

Az üzletember is hallotta Bochkor Gáborék hívó szavát a rádióban, ahol Bochkorék éppen az országos rádiók összefogásáról beszéltek, melynek célja, hogy 10 millió forintot gyűjtsenek a daganatos gyermekek gyógyulását segítő, életmentő eszközök beszerzésére.

Úgy döntött, maga is az ügy mellé áll, és öt millió forinttal segítette meg a szervezetet.

Amint meghallottam, hogy beteg gyerekek megsegítéséről volt szó, eldöntöttem, hogy segítek, hiszen ezek a gyerekek is a jövőt fogják építeni, ha lehetőséget, vagy inkább mondjuk úgy esélyt kapnak arra, hogy egészséges felnőttekké cseperedjenek. Akik követnek, azok tudják is rólam, hogy leginkább gyerekeknek szoktam komolyabb összegű adományokat adni és aligha kerülhetne jobb helyre a pénz, mit a kórházak gyermekonkológiai osztályaira 

– fogalmazott a milliárdos üzletember, aki hozzátette: nagyon fontos számára, hogy a pénzét és az ismertségét ne csak öncélúan használja, hiszen apaként az is feladata, hogy példával járjon elől három gyermeke előtt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top