A legfelsőbb bíróságtól lopták az áramot

pari mennyiségben, kriptovalutát bányásztak a lengyel elkövetők.

A varsói rendőr-főkapitányság épülete után újabb zseniális helyet találtak maguknak az áramszámlájukat sokalló lengyel kriptobányászok, ezúttal a szintén a fővárosban lévő Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság épületében derült fény ipari méretű áramlopásra.

Október végén újból emelkedni kezdett a BitCoin árfolyama, hírünk írásakor 36 ezer dollár felett volt az értékeFOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

tvn24 beszámolója szerint a kriptobányász eszközökre egy műszaki dolgozó lett figyelmes idén augusztusban a bíróság épületének alagsorában, a legértékesebb gépeket a szellőzőrendszerben rejtették el az elkövetők.

Az információk szerint a hardvereket egy korábbi kivitelező két munkatársa helyezhette el, azonban még folyik a nyomozás, csak a lezárását követően történhet vádemelés. Az eszközök csatlakoztak az internethez, de a bíróság kiberbiztonságára nem voltak hatással.

Egyelőre nem világos, hogy mióta működtek a kriptobányász gépek az épületben, továbbá pontosan mennyi áramot loptak velük az elkövetők, de az előzetes becslések szerint havonta akár több ezer złotyira, azaz több százezer forintra rúghatott az áramfogyasztásuk.