Connect with us

Sztori

A Keleti után a Nyugati pályaudvar is elesett, nagy bajban a magyar vasúti közlekedés

A Keleti pályaudvar közelében kisiklott vonat okozta problémák után a Nyugati pályaudvarnál is gondok vannak. Pályahiba miatt 20-40 perces késésekre lehet számítani a Budapest-Cegléd vonalon.

Pályahiba miatt a Budapest-Cegléd vonalon 20-40 perces késésekre, valamint rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani, mert Kőbánya alsó és a Nyugati pályaudvar között egy szakaszon csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok – közölte a MÁV.

Zuglón átmenetileg mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg a vonatok.

A késések csökkentése érdekében:

  • az S50-es vonatok csak Monor és Kőbánya-Kispest között közlekednek
  • A Monorról 12:36-kor induló S50-es vonat (2765) nem közlekedik.

Ezzel tovább nő a nyomás a haza vasúti közlekedési hálózaton, hiszen vasárnap este a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis InterCity (IC 74) kisiklott a Keleti pályaudvar közelében, akadályozva a főpályaudvar forgalmát. A műszaki mentés hétfőn is folytatódik, emiatt a Keletibe tartó vonatok más állomásokra futnak be, illetve más állomásokról indulnak, vagyis a Keleti pályaudvar gyakorlatilag bizonytalan időre bezárt.

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top