Orosz Barbara 2019 óta erősítette a TV2 Mokka műsorvezetői gárdáját, azonban nemrég érkezett a hír, miszerint a csatorna elküldte őt. A csinos tévés már több mint egy hete nem volt látható a Mokkában, és ennek megvolt az oka. Kiderült, mikor vezette utoljára az élő adást.
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Orosz Barbara közel hat év után távozott a TV2 Mokkából, ugyanis a csatorna nem volt megelégedve a a viselkedésével és a megjelenésével. Helyére két új műsorvezető is érkezik: Zavaros Eszter a Hír TV és az M5 egykori műsorvezetőjeként tevékenykedett eddig, dr. Krasznai Dóra pedig a Mokka állandó jogi rovatában volt látható.
A nézőknek is feltűnhetett, hogy az utóbbi időben a Mokka eddigi hat műsorvezetője közül főként öttel találkozhattak a képernyőn, ugyanis Orosz Barbara utoljára április 22-én, kedden indította a reggelt a TV2 stúdiójában.
Az idei év a lezárások időszaka
„A tavasz a megújulás és a szerelem időszaka, de ez most nemcsak az évszakra igaz, hanem az egész évre is, hisz kilences év van, ami mindannyiunkat változásra sarkall” – hangzott el a szájából a felvezető szöveg, a Pachmann Péterrel közös vendégük pedig Gazsi Gizella jósnő volt, aki a lezárások időszakáról beszélt a szőkeségnek. Ő talán már előre tudta, mi lesz a sorsa?
A lezárások és az újrakezdések időszaka ez (…) Oda kell figyelni egymásra, az irigységet nem kell előtérbe helyezni, helyette a szeretetet. A kilences év megváltoztathatja az életünket úgy, hogy a következő évünk az egyes lesz, szóval nagyobb erőt is fejthetünk ki jövőre, de most az a legfontosabb, hogy odafigyeljünk egymásra” – fogalmazott a 2025-ös évről a jósnő, mire Barbara feltette a kérdést:
Drága Gizi, imádom ezt a pozitív energiát, ami árad belőled, de elmondod nekem, hogy miért van ennyi haláleset, miért van ennyi dráma körülöttünk? Én bármelyik pillanatban el tudom magam bőgni, annyira keményen megviseli az embereket ez az időszak
– vallotta be őszintén.
„Ez az év nagyon sok embert vitt el, nem tőlem függ, mert azt fönt döntik el, de még nincs vége… Engem is meghat. Mi 13-an vagyunk testvérek, megviselt, tavaly három testvérem ment el” – fűzte hozzá szomorúan a Gizella.