Connect with us

Sztori

Kétmilliót ér ez az ötforintos,nálad is lapulhat a tárcádban

Ez a 10 darab 5 forintos kétmilliót ér, van rajtuk egy felirat, ami miatt különlegesek

A névértéküknél több tízezerszer értékesebbek ezek az 5 forintos érmék.

Mikor volt utoljára értéke az 5 forintosnak? A kérdés jogos, egyre többen teszik is fel, hogy egyáltalán mi értelme van még forgalomban tartani a 2007 óta, vagyis az 1 és 2 forintos kivonása óta legkisebbnek számító pénzünket.

Ez azonban nem megy olyan egyszerűen, ráadásul mivel több száz millió van belőlük forgalomban, ezért aztán a beváltásuk is rengeteg időt és erőforrást emésztene fel. Ezért egyelőre marad, sőt, még évfordulós kiadássorozat is készült belőle.

Ezt még 2021-ben adta ki a Magyar Nemzeti Bank, a forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából. Ebből készült 12 ezer darab első napi veret, sorszámozott különleges díszcsomagolásban. Valamint díszdobozos rolnis csomagolást, ami hatféle érmét tartalmaz rolnizva, rolninként 50 érmével. Ebből összesen 1750 darab készült.

Ez a köteg 2000 forintos milliókat ér, a boltban is fizethettél vele, mutatjuk a különlegességét

Persze ezek értéke is jelentősen emelkedett már az elmúlt években, és nem is mindennapi 5 forintosokról van szó, hiszen a hat darabos gyűjtemény hátulján a „forint” betűi állnak, kiadva így a teljes sorozatot. Ám értékük mégis eltörpül az emlékérmék próbaveretei mellett.

A próbaveretek különlegessége, hogy alig néhány darabot készítenek belőle, mielőtt sorozatgyártásba küldenék az érmét. Ezeken a „próbaveret” felirat is szerepel, és ezekből került most eladósorba egy 10 darabos sorozat, amit nem kevesebb, mint 2 millió forintért árulnak!

Minden próbaveret egy vagyont ér

Természetesen a többi érméből, illetve azok évjárataiból is készítenek próbavereteket, még olyan is előfordult, hogy külföldön gyártatta le őket a Magyar Nemzeti Bank, és persze minél kevesebb van belőlük, annál magasabb az értékük.

Korábban már írtunk a 200 forintosok próbaveretéről is, ezeket szintén milliókért árulják. Így aki véletlenül egy ilyenre bukkanna, annak igazi ritkaság kerül a tulajdonába.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top