Celebek
Gene Hackman lányai mosolyogva reggeliztek apjuk halálának másnapján – FOTÓ
Egy reggelizőben kapták lencsevégre a Hackman-lányokat, egy nappal azután, hogy az édesapjuk haláláról tudomást szereztek. Gene Hackman lányai meglehetősen furcsán viselkedtek.
Gene Hackmannek 3 gyerek született az első házasságából. A karrierje alatt gyakran panaszkodott arra, hogy keveset van a gyerekeivel és ebből gondolnánk, hogy a visszavonulása után közelebb került hozzájuk. De a tények nem ezt mutatják, sőt. A színész halálát, csak 2 hét után vették észre és azóta sem tűnnek túl megtörtnek.

Forrás: Profimedia
Gene Hackman lányainak mosolygós reggelije
Úgy tűnik a színész gyanús körülmények közötti halála nem rendítette meg túlságosan a gyerekeit, legalábbis a róluk készült lesifotók alapján. Lányait a halálhírének másnapján, vidáman, mosolygósan kapták lencsevégre egy reggelizőhelyen. A hírek szeint Hackman és felesége már évek óta elzárkózva éltek, és úgy látszik a gyermekeivel se tudta rendezni a kapcsolatát, hiába vonult vissza a filmezéstől már rég. A pár halálának körülményeit még mindig vizsgálják, és még az idegenkezűség sincs kizárva.
A Hackman-lányokat a fotók alapján nem rázta meg apjuk halála, és elmondásuk alapján „már számítottak erre, mivel 95 éves volt”.
– közölte a Daily Mail.
