Sztori
Meghalt Gubicza Antal
Elhunyt Gubicza Antal, a magyar karate egyik legnagyobb alakja, akit a shotokan karate mestereként, tanárként és példaképként tisztelt a hazai harcművészeti közösség.
Életútja a birkózástól a shotokan karatéig ívelt, és több generáció sportolóját inspirálta. 81 éves volt. Emlékét, tanításait és szellemiségét mély tisztelettel őrzi tovább minden tanítványa.
81 éves korában meghalt Gubicza Antal, akit a magyar karate meghatározó figurájaként tiszteltek – számolt be a hírről a kemma.hu. Gubicza Antal nemcsak a shotokan karate kiemelkedő mestere volt, hanem elhivatott tanár is, akinek pályafutása a birkózással indult.
A sportág legendája 1943-ban született Tatán. Birkózással 14 évesen kezdett foglalkozni, és tehetsége révén hamar, már 17 évesen az ifjúsági válogatottkeret tagja lett. Noha a Budapesti Honvéd élsportolói karriert ajánlott neki, ő a tanári pályát választotta, és egész életét a sport és a fiatalok nevelése köré építette.
1972-ben birkózásban szakedzői képesítést szerzett, majd 1979-ben az Árpád Gimnázium testnevelő tanára lett, ahol három évtizeden keresztül dolgozott. Emellett 1968 és 1978 között a Tatabányai Bányász Sport Club vezetőedzőjeként és versenyzőjeként is aktívan részt vett a sportéletben.
A shotokan karatéval 1979-ben kezdett foglalkozni, és hamarosan a sportág kiemelkedő alakjává vált. Versenyzőként 1988-ban a bagdadi világversenyen képviselte Magyarországot a válogatott keret tagjaként.
Hatalmas űrt hagyott
A Turul Harcművészeti Sport Egyesület megható üzenetben búcsúzott tőle.
Mélyen tisztelt, szeretett mesterünk, tanárunk, Anti bácsink ma eltávozott közülünk, hatalmas űrt hagyva maga után. Emlékét, tanításait, rendkívüli személyiségét sosem fogjuk elfelejteni
– írta az egyesület a közösségi oldalán.