Connect with us

Sztori

Óriási fordulat az időjárásban: nyakunkon a mínuszok, nagyon kemény, ami jön

Nagyon fogunk fázni.

  • Lehűlés várható az ország egyes részein, akár -2 fok is lehet
  • A hétvégi időjárás továbbra is hűvös és száraz marad

Az előttünk álló hétvégén folytatódik a hűvös, száraz időjárás, amelyet a héten tapasztaltunk, változó égbolttal: néhol felhősebb, néhol derült lesz. Csapadék legfeljebb az ország egyes pontjain fordulhat elő, de ott is csak kis mennyiségben.

Jönnek a hajnali mínuszok

Ma éjszaka azonban az ország egyik felén jelentős lehűlés várható:

néhol akár -2 fok is lehet.

Pénteken: Budapesten túlnyomóan napos időre számíthatunk, kevés felhővel és csapadék nélkül. Időnként azonban megélénkülhet a szél. Délután 15-16, késő este pedig 8-9 fok lesz.

Az ország többi részén is többnyire napos idő várható, a legtöbb felhő a nyugati tájakon lesz. Számottevő csapadékra nem kell számítani, a szél viszont megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb hőmérséklet 12 és 18 fok között, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős tájakon -2 és +5 fok, a felhős nyugati részeken pedig 6 és 10 fok között alakul.

Szombaton: A Dunántúl nyugati része továbbra is felhős marad, máshol derült vagy fátyolfelhős időre van kilátás. Számottevő csapadék nem lesz. Keleten a szélcsendes helyeken párássá válik a levegő, néhol köd képződhet. A keleti szél helyenként továbbra is élénk széllökéseket hozhat.

Kora reggelre a kevésbé felhős, derült tájakon -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet (a fagyzugos völgyekben hidegebb is lehet), a felhős nyugati részeken pedig 6-10 fok közé esik. Napközben a Dunántúl tájain is csökken a felhőzet, és délután már inkább csak fátyolfelhők lesznek, keleten továbbra is napos idő várható. Csapadék nem valószínű, a szél pedig helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-18 fok között alakul.

Vasárnap: Derült, napos, száraz idő várható. A pára- és ködfoltok feloszlása után derült, napos idő lesz. A délkeleti, keleti szél főleg Sopron térségében megélénkül. Hajnalra általában 0 és +6 fok közé hűl le a levegő, de

a szélvédett, hidegre hajlamos vidékeken -1 és -3 fok is lehet.

A maximum-hőmérséklet 13-17 fok között alakul – írja a met.hu..

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top