Connect with us

Sztori

Kötelező orvosi vizsgálat szűnik meg – ez most nagyon sok mindenkit érint

A napokban lépett életbe a rendelet, amelynek értelmében változtak az eddig kötelező üzemorvosi vizsgálat szabályai. Mostantól csak meghatározott munkakörökben lesz kötelező a vizsgálat, az is kiderült, melyek ezek.Megjelent a 49/2024. (IX. 26.) AM rendelet a munkára való alkalmassági vizsgálat kötelező elrendeléséről. A rendelet eredményeként változtak a munkáltatói kötelezettségek, a munkaköri alkalmassági vizsgálat vonatkozásában.

A változások értelmében, azokban a munkakörökben, ahol sem fizikai, sem pszichés terhelés nem éri a munkavállalót megszűnt a kötelező munkaköri alkalmassági vizsgálat – közölte honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Az Agrárminisztériumon kívül egyébként a Belügyminisztérium, a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium is adott ki ide vonatkozó rendeletet, amelyekben viszont közös pont az alábbi lista, amely meghatározza, hogy milyen körülmények esetén kell mindenképpen munkaköri alkalmassági vizsgálatban részesíteni a munkavállalót. Mint írják a változások biztosítanak ugyan némi egyszerűsítést, de minden munkáltatónak jól át kell gondolnia azt, hogy mely munkaköröknél alkalmazható valójában az egyszerűsítés. Ezenkívül a figyelmet arra, hogy a kötelező eseteken túlmenően továbbra is érdemes hangsúlyt fektetni a munkaköri alkalmasság orvosi felmérésére, ugyanis az esetleges egészségkárosodásra hivatkozó munkavállalók esetében fontos, hogy a munkáltató igazolással tudja bizonyítani, hogy az üzemorvos megfelelőnek találta a dolgozót, és nincs nyoma egészségügyi károsodásnak a munkahelyen.

Íme a lista, ezekben a munkakörökben továbbra is kötelező az üzemorvosi vizsgálat:

Fokozott baleseti veszély

  • Két méternél magasabban végzett munka.
  • Föld alatti bányászati, kőolaj- és földgázbányászati mélyfúrási munkakörök.
  • Az ipari robbantóanyagok gyártásával, tárolásával, szállításával és felhasználásával kapcsolatos munka.
  • Erősáramú villamos berendezéseken feszültség alatti, feszültség közelében és veszélyes közelségben végzett munkák.
  • Feszültség alatti munkavégzéssel járó munkakörök (FAM), egyéb feszültség alatt végzett tevékenységek.
  • Mozgó munkaeszközök, munkaeszközök mozgó elemei, haladó (mozgó) termékek, alapanyagok, félkész és késztermékek mellett vagy közelében végzett munka.

Terhelő munkahelyi klíma (meleg, hideg)

  • A munkahely melegnek minősül: ha a szabadtéri munkahelyen a napi középhőmérséklet legalább 1 napig meghaladja a 25 °C-ot és az országos tisztifőorvos a hőség miatt a figyelmeztetést vagy a hőségriasztást kiadta. Zárt térben: ha a munkahelyi klíma a munkahelyen a 24 °C-os hőérzetet (korrigált, effektív hőmérséklet) meghaladja.
  • A munkahely hidegnek minősül, ha a hőmérséklet a munkaidő 50 százalékánál hosszabb ideig, szabadtéri munkahelyen a +4 °C-ot, illetve zárttéri munkahelyen a +10 °C-ot nem éri el.

Ionizáló sugárzás

  • Sugárveszélyes munkahelyen, például bizonyos szabvány szerinti ipari izotóplaboratóriumokban, orvosi izotóplaboratóriumokban.

Mesterséges optikai sugárzás (pl. lézer)

  • Nem-koherens optikai sugárzások (UV-A, UV-B, UV-C, IR-A és IR-B), valamint lézer optikai sugárzások. A munkavállalókat érő mesterséges optikai sugárzás expozícióra vonatkozó minimális egészségi és biztonsági követelményekről szóló jogszabály melléklete szerinti expozíciós határértékeket meghaladó expozícióval járó tevékenységek.

Kémiai kóroki tényezőnek kitett munkakörök

  • Minden olyan munkahelyen, ahol a dolgozót veszélyes anyag és veszélyes keverék (ide értve a rákkeltő, mutagén és reprodukciót károsító anyagokat is) hatása érheti.

Járványügyi érdekből kiemelt munkakör

  • Egészségügyi intézményekben az újszülöttek, koraszülöttek, csecsemő- és gyermekbetegek ellátásával kapcsolatos valamennyi munkakör; óvodákban, bölcsődei ellátást biztosító intézményekben, szolgáltatásokban, csecsemő- és gyermekotthonokban a csecsemők, illetve a gyermekek ellátásával kapcsolatos valamennyi munkakör.
  • Közfogyasztásra szánt élelmiszer (beleértve az ételt, italt) előállításával, valamint forgalmazásával (kivéve a csomagolt élelmiszerek és a nyers zöldség-gyümölcsfélék szállítását, tárolását) foglalkozó, továbbá ilyen munkahelyeken tisztítást, takarítást végző személy.

Tüdőfibrózist okozó poroknak vagy azbeszt ártalomnak kitett munkakörök

  • Az építőiparban, mezőgazdaságban vagy bármely egyéb területen lehetnek ilyen munkahelyek.

Biológiai kóroki tényezőnek kitett munkakörök

  • Egészségügyi és szociális ellátásban végzett munkák, beleértve az elkülönítő, valamint a kórbonctani részlegeket; klinikai, állatorvosi diagnosztikai laboratóriumokban végzett munkák; szennyvíztisztító berendezésekben, járható szelvényű szennyvízelvezető művekben végzett munkák; hulladék megsemmisítő, ártalmatlanító létesítményekben végzett munkák.

Éjszakai műszakban végzett munka

  • Ide számít a 22:00 és 6:00 között teljesített munkavégzés.

Ezeken kívül kötelező lehet az munkaalkalmassági orvosi vizsgálat:

  • A zajos munkahelyeken, ahol a zaj a felső beavatkozási határértéket meghaladja.
  • Vibrációval járó munkahelyeken (helyileg ható és/vagy egész test) prevenciós határértéket meghaladó esetben.
  • Ahol kézi tehermozgatást végeznek 10 kg felett.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top