Connect with us

Sztori

Testvére részleteket árult el Karsai Dániel temetéséről, többnapos gyertyagyújtást is terveznek

A végakaratának megfelelően búcsúztatják a 47 éves korában elhunyt alkotmányjogászt.

Október második felében a végakaratának megfelelően vidéken, szűk családi és baráti körben kísérik utolsó útjára Karsai Dánielt, aki szeptember 28-án, 47 éves korában gyógyíthatatlan betegségben hunyt el – derült ki testvére, Karsai Péter pénteki Facebook-bejegyzéséből.

A testvér azt írja, az elmúlt napokban „százával, ezerével” kapott együttérző üzeneteket, ami nagyon jólesik neki és a családjának. Arról is beszámolt, hogy a temetés mellett gyertyagyújtást is terveznek, így mindenkinek lesz lehetősége leróni a kegyeletét, aki tisztelte vagy szerette az alkotmányjogászt. A tervek szerint több napon is lehet majd tisztelegni Karsai Dániel emléke előtt.

„Dani elvesztése közös trauma, mindenkinek fájdalmas, szomorú együtt élni a tudattal, hogy már szombat óta nincs közöttünk” – fogalmaz posztjában Karsai Péter, aki ígérete szerint a gyertyagyújtással kapcsolatos részleteket – így a helyszínt és az időpontot is – akkor közli, amikor véglegessé válnak.

Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű gyógyíthatatlan betegséget, amely az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadása miatt teljes bénuláshoz vezet. Halálának hírét múlt héten szombaton este szintén a testvére jelentette be közösségi oldalán.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top