Connect with us

Sztori

Fontos hír érkezett a családi pótlékról, erről mindenkinek tudni kell

Bizonyos esetekben a családi pótlék havi összege akár 51 ezer forint is lehet.

Mint ismert és ahogyan arról portálunk is hírt adott az iskolakezdés megkönnyítése érdekében az augusztus havi családi pótlék nem szeptember elején érkezett, hanem augusztus 23-án megkapták azt az érintettek. Emiatt azonban a soron következő utalásig hosszabb kihagyás következett, mivel a szeptemberi támogatás a megszokott, október eleji időzítéssel érkezik – írja az Eduline.

Nem várható emelés

A családi pótlék összege továbbra is 12-17 ezer forint között alakul, ami nem túl sok, ráadásul a közeljövőben sem várható emelés, ugyanis a kormány szerint magabíró polgárokra és családokra van szükség, ehhez pedig minden támogatást megadnak. A kabinet egyébként annak ellenére nem emel, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén 7,4 százalékkal kerülnek többe a tanszerek, mint egy évvel ezelőtt. Ez az emelkedés pedig átlag feletti. A családügyekért felelős helyettes államtitkár, Beneda Attila RTL-nek beszélt arról nemrégiben, nem tervezi a kormány a családi pótlék emelését. A magyar kormány ugyanis 2010 óta munkaalapú társadalmat igyekszik építeni. A helyettes államtitkár ezen felül hangsúlyozta: a kormány intézkedéseinek háromnegyede a munkaviszonnyal rendelkező családokra fókuszál.

Ekkor érkeznek az összegek

A szeptemberi családi pótlékot október 2-án, szerdán kézbesítik/utalják, ezt követően alább mutatjuk, mely napokon érkezik majd még támogatás idén:

  • 2024. október: 2024. november 5. (kedd)
  • 2024. november: 2024. december 3. (kedd)
  • 2024. december: 2025. január 3. (péntek)

Mutatjuk, ennyi az annyi

A családi pótlék összege attól függ, a család hány gyereket nevel. Ezen túlmenően befolyásoló tényező lehet az is, hogy egyszülős családokról van-e szó, ők ugyanis jellemzően némileg magasabb összeget kaphatnak kézhez.

    • Az egy gyermeket nevelő családok 12 200 forintot,
    • az egy gyermeket nevelő egyedülálló szülő 13 700 forintot,
    • a két gyermeket nevelő család gyermekenként 13 300 forintot, összesen 26 600 forintot,
    • a két gyermeket nevelő egyedülálló szülő gyermekenként 14 800 forintot, összesen 29 600 forintot,
    • a három vagy több gyermeket nevelő család gyermekenként 16 ezer forintot, azaz minimum 48 ezer forintot,
    • a három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló szülő gyermekenként 17 ezer, azaz minimum 51 ezer forintot kap.
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top