Connect with us

Sztori

Időjárás: megérkezik a hidegfront, jégesőre figyelmeztetnek

Bőséges csapadékra, erős szélre készülhetünk, sok helyen 20 fok alatt marad a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Napközben tovább növekszik a csapadék intenzitása és területi kiterjedése, amely legkisebb eséllyel hazánk északnyugati harmadát érintheti. Ott, valamint a nap első felében a délkeleti, keleti tájakon napsütésben is részünk lehet, ezt leszámítva borult lesz az ég – írja a met.hu. Az északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de a naposabb délkeleti, keleti részeken 25 fok köré melegszik fel a levegő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet.

A HungaroMet kétféle elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést, illetve riasztást adott ki eső, illetve zivatar miatt.

.

Zivatarokra adtak ki veszélyesjelzést a nyugati határnál / Forrás: met.hu
Zivatarokra adtak ki veszélyesjelzést a nyugati határnál / Forrás: met.hu

Az eső, zápor mellett reggelig a délnyugati, nyugati tájakon, majd napközben egyre inkább a délkeleti, keleti, határhoz közel eső területeken zivatar is előfordulhat. Az erősebb cellákhoz átmeneti viharos széllökés (~60-70 km/h), lokális intenzív csapadék és kisebb szemű jég társulhat.

Zivatarok miatt veszélyjelzés / Fotó: met.huZivatarok miatt veszélyjelzés / Fotó: met.hu

A lehulló csapadék mennyisége a déli és keleti országrészben (kiemelten a Pécs-Sátoraljaújhely tengely tágabb környezetében) 20 mm fölött alakulhat, lokálisan azonban a 30 mm-t is meghaladhatja.

fotó: met.hufotó: met.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top