Connect with us

Sztori

Brutálisan megverték a magyar válogatott játékost a BL-meccsen, kórházba került – videó

A BVSC-Zugló háromgólos előnyről, fordulatos mérkőzésen 10-9-re kikapott a szerb SPD Radnickitől a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében. A magyar csapat a BL-meccs elején elveszítette Konarik Ákost, akit többször ököllel megütöttek.

A magyar klub a hétvégén a szerbiai Kragujevacban szerepel az új vezetőedző, Varga Dániel irányításával a BL-selejtezőben. Az első mérkőzésen a legújabb európai sztárcsapat, a házigazda Radnicki ellen szállt medencébe. Az első két gólt a Radnicki szerezte, egyenlíteni a második negyedben, 3-3-nál tudott a BVSC, nagyszünetre is egállal vonulhattak el a felek (4-4). A budapesti alakulat a harmadik nyolc perc elején, 5-4-nél vezetett először, 5-5 után pedig sorozatban háromszor talált be. Ekkora különbséggel fordultak a felek a záró negyedre is (9-6), innen tudott egyenlíteni az utolsó két percre fordulva a Radnicki, öt másodperccel a végső dudaszó előtt pedig a győztes találatot is megszerezte a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

vízilabda, BL, Bajnokok Ligája, BVSC
A BVSC az utolsó másodpercekben veszítette el a vízilabda-BL selejtezőjét
Fotó: bvsc.hu

vlv.hu kiemelte, hogy a BVSC a harmadik percben elveszítette Konarik Ákost, akire

Filip Jankovics rontott rá és ököllel verte másodpercekig a fejét.

Konarik szájából folyt a vér, úgy úszott vissza, de a bírók mindebből semmit nem vettek észre.

Varga Dániel vezetőedző, és a klubja is beszámolt Konarik Ákos állapotáról, eszerint

a válogatott játékost kórházba szállították, négy öltéssel kellett összevarrni a száját, és a hátralévő két selejtezőmeccsen biztosan nem játszhat.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top