Connect with us

Egyéb

Hófehér galambok és lufik: szívszorító módon, a temetőben ünnepelték Dávidka születésnapját-Fotók

A temetőben tartották meg Dávidka 18. születésnapját. Fehér galambokat, illetve lufikat eresztettek szélnek, ezzel köszöntötték és egyben emlékeztek meg a tragikus sorsú fiúról.

Hófehér galambok és lufik – augusztus 22-én a Pest vármegyei Kocséron a helyi temetőben ünnepelte a családja Erdős Dávid 18. születésnapját, a fiú halála után. A fiatal édesanyja, Kis Erzsébet lapunknak elmondta, hogy gyermeke nagyon várta, hogy végre nagykorú lehessen, de végül betegsége miatt ezt nem élhette meg, pont ezért döntött úgy a családja, hogy megtartják az ünneplést Dávid sírjánál a temetőben.

A család és a közeli barátok voltak jelen a különleges születésnapi összejövetelen  Fotó: olvasói

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Dávidot súlyos betegséggel diagnosztizálták, ami miatt azonnal kórházi kezelésre volt szüksége. Az összes kezelést bátorsággal végig csinálta, majd miután közölték, hogy kigyógyult a rákból, a fiú szíve váratlanul feladta a harcot. Családja úgy döntött, hogy tiszteletből így is megünneplik a születésnapját.

Születésnapi bulit tartottunk a kisfiamnak a temetőben

– kezdte az édesanya.

Dávidka kedvenc zenéit hallgatták a temetőben  Fotó: olvasói

Az én kisfiam annyira várta, hogy végre nagykorú legyen, mindig mondta, de sajnos már nem érte meg… Úgy döntöttünk, hogy így is meg fogjuk őt ünnepelni, ezért minden barátját, osztálytársát és a szeretteinket is meghívtuk, hogy velünk legyen mindenki ezen a napon. Végül 35 fővel voltunk jelen. 

– fejtette ki a gyászoló édesanya, aki azt is elárulta a Borsnak, hogy megkértek mindenkit, hogy a különleges születésnapon fehér pólót viseljenek. 

Nálunk gyűltünk össze, onnan mentünk a közeli temetőbe. Szintén hófehér héliumos lufikkal készültünk, amit végül egy szülinapi dalra el is engedtünk.

– A sírnál a fiam kedvenc zenéit hallgattuk és  megemlékeztünk róla – mondta Erzsébet, aki elárulta, hogy Dávid egyik barátja is külön meglepetéssel készült a fiú emlékére.

Minden évben meg akarják tartani a fiú szülinapját Fotó: olvasói

A fiam egyik barátja felajánlotta, hogy hoz nyolc darab hófehér galambot, azt szeretné elengedni Dávidkának. Nagyon meghatódtunk, jól esett a gesztus

– zárta.

Hátfájással indult

Mint azt a Bors megírta, Dávidnak először hétköznapinak tűnő fájdalmai voltak. Bár nem tudták semmivel sem megmagyarázni a történteket, a szülők nem gondoltak rögtön a legrosszabbra. A fiúnak először a háta fájt, majd később már feküdni és aludni sem tudott miatta. Elvitték orvoshoz, aki először csak antibiotikumot és gyógyszereket írt fel neki, de észrevette, hogy az egyik heréje be van dagadva. Megvizsgálták és kiderült, herecsavarodása van, amit meg kellett műteni. Végül így derül ki, hogy Dávidka rákos. Végül hónapokig volt kórházban, viselte a kemoterápiát és küzdött, de májusban feladta a szervezete a harcot és örökre elaludt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Egyéb

To Top