Connect with us

Sztori

45 000 forintot ér ez a 10 forintos érme! Bárki fiókjában ott lapulhat egy

Van egy 1950-es 10 filléres, aminek a szép állapotú darabjai akár több mint 100 ezer forintot is érhetnek ma.

Érdemes tehát szétnézni otthon, nem lapul-e egy fiókban, vagy egy ránk hagyott gyűjteményben ez a bizonyos darab. Sőt, 1950-ig sem kell visszamennünk igazi kincsekért, egy 2005-ben kiadott 10 forintos emlékérme ugyanis 35-45 ezer forintot is érhet ma, és ebből bizony bőven sokaknak lehet otthon.

Magyarországon a numizmatika komoly hagyományokkal bír, és számos kivételes értéket képviselő érme található a gyűjtők kollekcióiban. Időről időre azonban felbukkan, azaz inkább előtérbe kerül 1-1 olyan érme, amiről sokan talán nem is tudják, mennyire értékes is valójában. A Pénzcentrumon legutóbb a 2 eurós emlékérmék gyűjtésével, és az ottani legekkel foglalkoztunk, de korábban volt szó 35-40 ezer forintot érő 1000 forintosról vagy éppen több mint 7000 forintot érő 200-asról.

Ezúttal viszont még lentebb visszük a névértékeket, persze ez nem jelenti azt, hogy a „valós” értékek ne lennének brutálisan nagyok, sőt! Ezúttal az 1950-ben elsőként kiadott, teljesen alumíniumból vert 10 filléresről, valamint az utóbbi években igencsak felértékelődött, 2005. április 11-én kiadott József Attila 10 forintosról lesz szó.

Újra lendületben a fillér

Bár kevesen gondolnák, de az 1950-ben, első ízben teljesen alumíniumból vert 10 filléresekből bizony akadnak darabok, amik rém értékesek lehetnek jelenleg – erre hívta fel a figyelmet friss videójával YouTube csatornáján a NumizPortal. Na, de melyik 10 filléres az értékes? Fontos kiemelni, hogy olyan érmét keressünk, amin a Magyar Népköztársaság körirat szerepel, ez váltotta ugyanis a korábbi Magyar Állami Váltópénz köriratot. Ugyanakkor a Magyar Állami Váltópénz köriratos érmét aztán utánverték, úgyhogy van olyan is, de mi ne azt keressük.

De hogyan lesz értékes ez a fillér? A hazai szakirodalom szerint bár ebből a darabból kicsivel több mint 5 millió darabot vertek, ami egyébként brutálisan sok, addig mára nagyon kevés szép állapotban lévő példány maradt fenn. Gondoljunk bele, hogy ez a 10 filléres 1997-ig gyakorlatilag forgalomban volt, ez pedig barátok között is 47-es pályafutást jelent az 1950-es első szériának.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top