Connect with us

Sztori

Erős zivatarcellák törik meg a perzselő kánikula erejét, órákon belül elér minket

Kiadták a riasztást, erős zivatarcellák érnek el minket órákon belül.

Ahogy azt a meteorológusok ígérték, csütörtökön változás lesz időjárásunkban, ugyanis egy peremhullám közeleg felénk, ami elhozza a régóta várt esőt és egy kicsit meg is töri a perzselő kánikula erejét. Már ki is adták a riasztást több vármegyére is az erős zivatarcellák miatt Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére.

A déli óráktól nyugat felől némiképp növekszik a zivatarok kialakulási valószínűsége, késő délután, este az Északi-középhegységben sem zárható ki egy-egy cella kialakulása. Késő estétől újabb hullámban képződhetnek zivatarok, kezdetben főként a nyugati területeken. Az intenzívebb cellákat viharos széllökés (~60-75 km/h), intenzív csapadékhullás (10-20 mm), illetve jégeső (<1-2 cm) kísérheti.

Ami az országos időjárás-előrejelzést illeti: ezen a napon a változó mennyiségű, és időszakosan akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet, illetve a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás. Csapadék hazánk nagy részén továbbra sem várható, de délutántól a nyugati, északnyugati, esetleg az északi tájakon kevés helyen kialakulhat zápor, zivatar. A légmozgás nagyrészt mérsékelt marad, csupán zivatarok környezetében lehet szélerősödés.

A LEGMAGASABB NAPPALI HŐMÉRSÉKLET ÁLTALÁBAN 32 ÉS 37 FOK KÖZÖTT VÁRHATÓ. KÉSŐ ESTÉRE 20 ÉS 28 FOK KÖZÉ HŰL LE A LEVEGŐ.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top