Connect with us

Sztori

90 km/h-s szél, 3 centis jég, felhőszakadás és pokoli meleg: narancs riasztás 11 vármegyére

Vasárnap északnyugat felől szakadozott hidegfronti felhőzet érkezik, s halad délkelet felé, de ennek ellenére is összességében sok napsütés várható – írja a HungaroMet.

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint zápor, zivatar inkább csak kevés helyen – kissé nagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az Északi-középhegységben – fordulhat elő. „Az érkező hidegfront mentén átmenetileg többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az egyre nagyobb területen északnyugatira, északira forduló szél” – írják a honlapjukon..

Fotó: Met.hu

Vasránap a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 38 fok között várható – a csúcsérték beálltát követően délutántól északnyugat felől csökkenni kezd a hőmérséklet. Késő este jobbára 19 és 28 fok közötti értékeket mérhetünk, északon valószínű a hűvösebb. 

Felhőszakadás, zivatarok, jég is lehet ma, de a hőség miatt is riasztást adtak ki – mutatjuk a részleteket!

Vasárnap tovább fokozódik a meleg. Az Északi-középhegység térségének kivételével 25 fok felett, a Kisalföldön, a középső és a déli országrészben 27 fok körül alakulhat a napi középhőmérséklet.

Ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást:

Fotó: met.hu

A HungaroMet előrejelzése szerint vasárnap délután egy hidegfront hatására először – várhatóan némiképp nagyobb számossággal – nyugaton, délnyugaton, majd késő délután, este északon, északkeleten is kialakulhatnak helyenként zivatarok. „Egy-egy cella a középső területeken is előfordulhat. A zivatarokat általában viharos széllökés (60-75 km/h), intenzív csapadékhullás (10-25 mm), illetve jégeső (1-2 cm) kísérheti, azonban főként nyugaton, délnyugaton, esetleg északkeleten egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt” – írják.

Ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást:

Fotó: Met.hu

A zivatarokat felhőszakadás (> 25-35 mm), viharos, erősen viharos széllökés (~80-90) és nagyobb méretű jég (~3 cm) is kísérheti lokálisan. Este az ország déli, délkeleti felében is előfordulhat a záporok mellett elvétve, minimális eséllyel zivatar.

Fotó: Met.hu

Címalpfotó: 123rf.com

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top