Connect with us

Sztori

Megmutatta Erdei Zsolt autista kislányát,most beszélt róla először

Az egykori ökölvívó lánya és kisebbik fia is koraszülöttként, kicsi súllyal jött a világra.

Erdei Zsolt egykori világbajnok ökölvívó háromszoros édesapa, volt feleségétől, Arabellától született fia, Viktor idén már nagykorú lesz. Párja, Réka két gyermekkel ajándékozta meg, lányuk és fiuk még kisiskolások.

Erdei Zsolt gyermeke autista

Gréti 2014 májusában hat hónapra, mindössze 920 grammal jött a világra, Vilmos 2017 májusában szintén koraszülöttként, a hetedig hónapra, 1480 grammal született. Madár 2020-ban a Best magazinnak azt nyilatkozta, mindketten sajátos nevelési igényű gyermekek. Most a Hot! magazinnak elárulta, tízéves lánya autista.

– Gréti különleges gyerek, mivel autista. Kicsit másképpen gondolkodik a világról, mint az átlaggyerekek. Emiatt vannak nehézségeink a nevelésével kapcsolatban, amit most nem részleteznék. A lényeg, hogy máshogyan fogja fel a dolgokat. Az igazán nehéz viszont az, amikor a kisöccsével, Vilmossal együtt vannak, ami most nyáron azt jelenti, hogy reggeltől estig áll a bál! – mondta a hetilapnak az ötvenéves sztár.

A sportoló arról is beszélt, hogy Vilmos fia idén kezdi az iskolát, és hogy a kicsik szeretnek együtt legózni lassan nagykorú testvérükkel, Viktorral, aki ilyenkor lemegy gyerekbe, apja szerint néha jobban élvezi az építgetést, mint húga és az öccse.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top