Connect with us

Sztori

Őrizetben Simsik Cyntia barátja – már halálokozás és hullagyalázás miatt nyomoz a rendőrség

Őrizetben Simsik Cyntia barátja – már halálokozás és hullagyalázás miatt nyomoz a rendőrség

Szűkszavú tájékoztatást adtak a hatóságok az ügyben.Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka találták meg egy nagymegyeri házban a 31 éves kézilabdázó, Simsik Cyntia holttestét, akinek eltűnését múlt héten szerdán jelentették a hozzátartozói.

A rendőrség kedden reggel a közösségi oldalán közölte, hogy halálokozás és hullagyalázás ügyében indítottak nyomozást

– írja a Parameter.sk. Az ügyész beleegyezését követően a rendőrség őrizetbe vette a nő 44 éves barátját.

Mint mi is megírtuk, a nő holtteste műanyag zacskóval volt átcsavarva, amikor rátaláltak. Ekkor már legalább öt napja halott volt. Ráadásul a holttest abban a házban volt, amit korábban már átkutattak érte.

Az édesapa szerint Simsik barátja azt mondta a rendőröknek, hogy a nő felakasztotta magát. Amikor észrevette, megijedt, leszedte, műanyag zsákba csavarta, majd a háznál lévő aknába tette, később pedig visszavitte a házba. Hogy ebből mi igaz, azt egyelőre nem tudni: a hatóság a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva egyelőre nem közöl bővebb információkat.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top