Connect with us

Sztori

Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának alelnökévé választották Magyar Pétert

Az imént az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának alelnökévé választottak.Írja Magyar Péter
De történt egy érdekesebb dolog is. A rólam való szavazás során megszületett a Fidesz és a Szocialista frakció (amelyben Dobrev Klára ül) nagykoalíciója az EP-ben. Mikor máskor, mint a magyar alelnökről való szavazáskor.
A Fidesz képviselője, Schaller Ernő a megválasztásom ellen szavazott, ahogy Dobrev Klára szocialista párttársai is. A DK képviselőjében legalább volt annyi taktikai érzék, hogy nem jött be szavazni, hanem egyik párttársát küldte.
Alapvetően titkos szavazásról van szó a személyügyi döntéseknél.
A fideszes képviselőnek az volt a pechje, hogy először véletlenül név szerinti szavazást rendeltek el és ekkor jól látszott a pirosan villogó szavazógépe.
Tehát a Fidesz, amelyik napok óta azon siránkozik, hogy a nagy frakciók kordont vonnak köréjük és nem szavazzák meg a jelöltjeiket különböző posztokra, most inkább együtt szavaz a szocikkal, akik a DK képviselőjét helyettesítették, hogy megakadályozza, hogy egy magyar képviselő (ebben az esetben én) vezető pozíciót kapjon. Összenőtt, ami összetartozik.
A Szocialista (DK) – Fidesz nagykoalíció is kevés volt, az Alkotmányügyi Bizottság nagy többséggel alelnökké választott.
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top