Connect with us

Sztori

80 km/h-s szél, felhőszakadás, jég és villámárvíz: 7 vármegyére narancssárga riasztás

Keddre már nem a hőség, a felhőszakadások miatt adtak ki másodfokú riasztást

A HungaroMet friss előrejelzése szerint ma erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk. „Záporok, zivatarok nagy számban főként a középső harmadban várhatóak, melyeket elsősorban felhőszakadás, illetve erős, néhol viharos széllökés kísérhet. Az északias szél zivataroktól függetlenül egyre többfelé megélénkül, helyenként megerősödik” – írja a meteorológiai szolgálat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.

Fotó: Met.hu

7 vármegyére felhőszakadás miatt másodfokú riasztást adtak ki, de az egész országban lehetnek zivatarok.

A HungaroMet friss veszélyjelzése szerint kedden leginkább a Duna vonalának környezetében, valamint attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, amelyek számossága a késő délelőtti óráktól gyorsan növekedhet.

„Kisebb eséllyel a Dunántúl nyugati és középső részén is megjelenhet néhány cella. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti: rövid idő alatt akár >25-30 mm, az egymást követő intenzív cellákból akár >50 mm is hullhat, valamint a domborzati viszonyok függvényében (elsősorban az Északi-középhegységben) villámárvíz is létrejöhet” – írják meteorológiai szolgálat. Hozzáteszik:

Emellett az intenzív gócokban jégeső (jellemzően <1-2 cm), környezetükben viharos (>65-80 km/h, légzuhatagokban akár >90 km/h) széllökések is előfordulhatnak.

Felhőszakadás miatt ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást:

Fotó: Met.hu

„Az Alpokalja és az Északi-középhegység nagyobb részének kivételével ma is többfelé alakulhat 25 fok felett a napi középhőmérséklet. Ma még a Dél-Alföldön nagyobb területen érheti el, haladhatja meg a 27 fokot a középhőmérséklet értéke” – folytatják a friss előrejelzésben, amelyből kiderült, az alábbi vármegyékre van a magas középhőmérséklet miatt riasztás érvényben:

Fotó: Met.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top