Connect with us

Sztori

Meghalt Csányi János

Elhunyt Csányi János, derül ki az Operaház vasárnap délelőtti bejegyzéséből.

„Az 1931-ben Nagykörösön született tenor eredetileg autószerelőnek tanult, énekesi tanulmányait előbb a Postások Erkel Ferenc Zeneiskolájában, a mai Benczúr Házban, majd magánúton folytatta, többek közt Possert Emíliánál, aki Simándy József mestere is volt. Színészként, majd operaénekesként előbb Kaposváron, majd Pécsett mutatkozott be, a fővárosban először az Operettszínház szerződtette, majd 1969-tól lett csaknem negyedszázadon át volt a Magyar Állami Operaház társulati tagja, de vendégművészként egészen 2001-ig színpadra lépett”

– olvasható a posztban.

„Széles repertoárján szerepelt a Porgy és Bess Crownja, a Siegfried címszerepe, a Jenůfa Števája vagy a Borisz Godunov Sujszkij hercege, miközben

több mint száz filmben és sorozatban játszott emblematikus karakterszerepet: ő volt többek közt a címszereplő Oglu A Koppányi aga testamentumában, Katica úr az Egy óra múlva itt vagyok c. sorozatban és Góliát a Szomszédok c. teleregényben.

A Magyar Arany Érdemkereszttel, Smetana és Bartók-Pásztory díjjal kitüntetett művész pályájáról 90. születésnapja alkalmából fia, Csányi László írt könyvet Csányi János élete címmel.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top