Connect with us

Sztori

3 napos időjárás-előrejelzés: országos lehűlés a láthatáron

Egyelőre nem tágít a hőség, de már látszik a vége.

Egyelőre nem tér vissza a kánikula és a 40 fok, azonban így sem kell majd fáznunk. A kelet felé elvonuló peremhullám és sekély ciklon mögött vasárnap ismét sok helyen várható napsütés. Elszórtan még lehetnek záporok és zivatarok, főleg északkeleten.

A hét elején egyre jobban melegszik a levegő, kedden viszont egy újabb hidegfront éri el hazánkat. A hét közepén jellemzően lokális konvektív csapadékkal érkezik a több fokos lehűlés, amely csak átmenetileg vet véget a hőségnek. Hétvégére ismét 30 fok feletti értékeket mérhetünk.

Vasárnap: melegszik az idő

A tegnap hűvösebb nap után ma ismét sok helyen számíthatunk sok napsütésre, legfeljebb északon, északkeleten lehet délelőtt több a felhő. Délután a gomolyfelhő-képződésből főleg az ország északkeleti harmadában számíthatunk elszórtan záporokra, zivatarokra. Az északnyugati, nyugati szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

Hétfő: elszórtan záporos

A hétkezdet elszórtan záporos, zivataros lehet. Ennek ellenére jobbára napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az északnyugatira, északira forduló szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 12 és 22, míg délután 29 és 34 fok között várható.

Kedd: szeles nap

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek felettük. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északias szelet élénk, az Észak-Dunántúlon időnként erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 14 és 22, délután 28 és 35 fok között alakul. A nyugati tájakon mérhetjük majd az alacsonyabb értékeket.

Figyelmeztető előrejelzés

Vasárnap napközben az ország északkeleti részén számíthatunk helyenként zivatarok előfordulására szélerősödés (50-60 km/h) kíséretében, egy-egy helyen lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadékkal, esetleg felhőszakadással (> 20-25 mm).

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top