Connect with us

Sztori

Óriási botrány robbant Brüsszelben

A Tisza Párt az első próbán elbukott – legalábbis erről ír Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció európai képviselője.

Lehetett tudni, hogy a Tisza töretlen népszerűsége addig fog tartani, ameddig nem kell konkrét és megosztó dolgokban állást foglalniuk. Úgy tűnik a Tisza achilles ina – ahol a párt a legsérülékenyebbé válik – az amikor jönnek a konkrétumok.

A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselői minden elemével együtt támogatják az Ukrajnáról szóló határozatot az Európai Parlamentben – jelentette be Dobrev Klára a Facebookon.

Dobrev keményen bírálta a Fidesz és a Tisza Párt képviselőit, akik nem szavazzák meg az állásfoglalás egyes részeit.

„A Fidesz és a Tisza képviselői pedig szégyelljék magukat”

– írta posztjában.

Dobrev kifejtette, hogy a DK nem hajlandó megvédeni Orbán Viktort, „amikor a nemzet ellen dolgozik”. Hozzátette: aki Ukrajna támogatása ellen szavaz, az egyben Magyarország biztonsága és önállósága ellen szavaz.

A politikus hangsúlyozta, hogy a DK nem fogadja el, hogy bárki egyenlőségjelet tegyen az Orbán-kormány és Magyarország közé.

Szerinte Orbán Viktor naponta veszi semmibe az EU alapszerződésében foglalt értékeket, és ezzel közvetlenül sérti a magyar polgárok jogait, valamint semmibe veszi a magyar törvényeket is.

„Ezt pedig világosan ki kell mondanunk Magyarországon és Európában egyaránt” – szögezte le Dobrev.

Az Ukrajnáról szóló határozat támogatása fontos üzenet az Európai Unió tagállamai számára, és Dobrev Klára szerint a DK képviselői egyértelműen kiállnak Ukrajna mellett.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top