Connect with us

Sztori

Másfél hétig volt kórházban, mégis meghalt Antal Attila

Másfél hétig volt kórházban, mégis meghalt Antal Attila

Elhunyt Antal Attila, aki másfél hete az országúti kerékpárosok bocskaikerti időfutam országos bajnokságon szenvedett súlyos edzésbalesetet – számolt be a magyar szövetség (MKSZ) közösségi oldala.

Az 50 év felettiek korosztályába tartozó masters kerékpáros bemelegítés közben a versenypályán kívül, a forgalom elől lezárt úton egy szabályosan, az arra kijelölt helyen parkoló autónak ütközött. A kerékpáros elveszítette az eszméletét, leállt a légzése, mentőhelikopter szállt le a rajthelyszín mellé és megkezdték az újraélesztését. Bő fél óra elteltével stabil, de súlyos állapotban, f

eltehetően tüdő- és koponyasérülésekkel szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórházba

– írja a hvg.hu.

“Mindannyian, az egész kerékpáros közösség reménykedett a felépülésben, sajnos azonban bekövetkezett a legrosszabb. Az utánpótlás-, az elit és a masters versenyzők, valamint az MKSZ minden tagja nevében részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak” – áll a bejegyzésben.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top