Connect with us

Sztori

Órákon belül lecsaphat a vihar,nagyobb méretű jéggel érkezik ⬇️⬇️⬇️

Intenzív zivatarokkal, nagyobb méretű jéggel érkezik egy hidegfront – másodfokú veszélyjelzést adtak ki

Vasárnap estétől növekszik a zivatarok valószínűsége kezdetben elsősorban északnyugaton, Dunántúl északi részén helyenként, majd a középső országrészben, a főváros térségében, illetve késő estétől egyre inkább az ország északi, északkeleti harmadában és az Észak-Alföldön elszórtan alakulhatnak ki.

Zivatarok környezetében intenzív csapadék (15-25 mm), viharos szél (60-80 km/h), néhol jégeső (2 cm alatti átmérővel) előfordulhat

– figyelmeztetett a HungaroMet Zrt.

Hétfőn a déli óráktól elsősorban a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon, valamint északkeleten és az Észak-Alföldön válnak kedvezővé a feltételek zivatarok kialakulásához, sőt az említett helyeken néhol heves zivatar is előfordulhat.

Az ország többi részén ugyan kisebb eséllyel, de nem zárható ki zivatar képződése.

A HungaroMet az ország egyes nyugati és északkeleti megyéire narancssárga (másodfokú) veszélyjelzést adott ki a zivatarok miatt:

Intenzív zivatarokkal, nagyobb méretű jéggel érkezik egy hidegfront – másodfokú veszélyjelzést adtak ki

A zivatarokat általában viharos szél (60-90 km/h, a hevesebb viharokat >90-100 km/h erejű lökések), jégeső (általában 2 cm körüli jégátmérővel, intenzívebb zivatarok környezetében > 2-4 cm is lehet), és intenzív csapadék, néhol felhőszakadás (általában 15-25, intenzív gócok esetében lokálisan >25-30 mm) kísérheti. Az éjszaka első felében még előfordulhatnak zivatarok, lecsengés csak hajnaltól várható.

A napi középhőmérséklet vasárnap az északkeleti megyék kivételével nagy területen 27 fok körül vagy afelett valószínű. Hétfőn már az ország északnyugati felében érzékelhetően mérséklődik a hőség, a 25 fok feletti napi középhőmérséklet területe egyre inkább az Alföldre szorul vissza, de ott még Csongrád-Csanád, Békés megyékben 27 fok körüli középhőmérséklet is várható.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top