Connect with us

Sztori

Fajsúlyos KRESZ-változás jön Magyarországon: ezért keményen büntetnek majd, nem lesz kivétel

Örvendetes, hogy a KRESZ-t végre a modern és felgyorsult kor igényeire szabják Magyarországon, de a gyorshajtók komolyabb büntetéséről még mindig semmit sem hallani – ezt mondta Pető Attila közlekedési szakértő a Pénzcentrumnak, mikor az újabb belengetett változásokról kérdeztük.

Kvasz Tibor közlekedési szakjogász pedig azt mondta: szerinte nagyon mélyen van a közlekedési morál, és érdemes várni arra, milyen módosítások és pontosan mikor lépnek majd életbe.

Habár várhatóan még csaknem másfél évig nem lesz változás a KRESZ-ben, a háttérben már gőzerővel dolgoznak a módosításokon. Mint többször is beszámoltunk róla: már jövő tavasszal beadhatják az első módosító javaslatokat, ebből születhet majd meg az elmúlt évek legjelentősebb módosítási csomagja.

Egy háttérbeszélgetésen most újabb információkat csepegtettek néhány nappal ezelőtt

. Kiderült, hogy a tervezetben sokkal nagyobb lesz az egyéni felelősség a közúti közlekedésben, illetve alapelv lesz a türelmes és előzékeny közlekedés. Szakértőkkel beszéltük át, amit eddig tudni lehet, kitérve arra is, mi maradt ki még most is a tervezetekből.

Kollektív felelősség, védtelen csoportok is lesznek

Az új KRESZ a tervek szerint bevezet például egy fontos alapelvet: azt, hogy a közlekedőknek fokozott figyelemmel kell lenniük a náluk védtelenebb közlekedőkre. A védtelenebb közlekedők hierarchiája a következő: kamionokkal szemben a személyautók, személyautókkal szemben a motorok és kerékpárok, és kerékpárokkal szemben a gyalogosok.

Különösen védtelen csoportba tartoznak a gyerekek, idősek, gyengén látók, kerekesszékesek, és felismerhetően ittas személyek. Őket mind fokozott óvatossággal kell megközelíteni, mert ha baleset történik, az akár a sofőr felelősségét is felvetheti.

Rendelkezik az új KRESZ arról is, hogy a jelzőtábla elsőbbséget élvez a jogszabályokkal szemben.

Például körforgalomban nem lehet majd parkolni, kivéve akkor, ha kijelölt parkoló van. Továbbá a szabályoktól el lehet térni egyértelmű üzemzavar esetén, például ha egy lámpa egyszerre mutat zöldet és pirosat, vagy ha egy lerobbant busz akadályozza a haladást. Az ilyen eltérések csak fokozott óvatossággal alkalmazhatók, és nem vonatkoznak vasúti átjárókra.

Lépni kell, mert süllyed a morál az utakon

Kvasz Tibor ügyvéd, közlekedési szakjogász azt mondta a Pénzcentrum kérdésére: szerinte egyelőre nemigen lehet komoly újdonságokat felfedezni a tervezetben, hiszen ezek az alapelvek már megtalálhatóak a jelenlegi szabályok között is.

Mind benne vannak a jogszabályokban, hogy nem lehet veszélyeztetni másokat közlekedés közben, hogy követési távolságot kell tartani, satöbbi. Amit én látok, az az, hogy inkább aktualizálni szeretnék a felgyorsult közlekedésre, a megváltozott viszonyokra adott reagálásként a KRESZ-t, aminek éppen itt van már az ideje. Nagyon megugrott például a büntetőfékezés, és szerintem ha az emberek látják, hogy sok olyat is precízen leírnak, mi tilos, akkor talán jobban rögzül majd

– mondta Kvasz Tibor. Hozzátette azt is: eleve érdemes még várni, hiszen még messze van az is, hogy a javaslatcsomagot beterjesszék, és 2026-ig a mostani tervek szerint nem is lépnek majd életbe.

Természetesen aktualizálni kell a megváltozott társadalmi viszonyokra, de azért szerintem várjuk be, hogy mindezekből a javaslatokból mi az, ami majd végül a jelentősen megváltoztatott KRESZ-be bekerül. Az természetesen örvendetes és üdvözlendő, hogy legalább már komoly akarat látszik a változásra, a megváltozott közlekedésre és morálra való reagálásra. Nagyon rossz irányba tart a közlekedési morál, muszáj lenne lépni az egyre sűrűsödő súlyos esetek ellen

– mondta még a közlekedési szakjogász.

A gyorshajtókkal is le kellene számolni

Pető Attila, a Kreszprofesszorként ismert közlekedési szakértő lapunknak úgy kezdte a válaszadást: szerinte félreértés van az új KRESZ-szabályok értelmezésében, mert ez sokkal átfogóbb történet lesz annál, mint kizárólag a közlekedés jelentős reformja.

A közvéleményhez csak a KRESZ-módosításokról szóló hírek jutnak el, pedig itt sokkal többről van szó. A kormány arról hozott rendeletet, hogy új közlekedési törvényeket kell hozni, amibe a KRESZ módosításain kívül a forgalomszervezés, utazástervezés, tehát egy átfogó reformról beszélünk. Csak egy példa: a módosítási tervekben benne van, hogy a lakó-pihenő övezetet jelző táblákra rákerül, hogy legfeljebb 20 km/h-val lehet ott közlekedni – ez már nagyon régóta benne van a KRESZ-ben, csak szinte senki nem tudja, hogy az éppen 20 km/h. Ekkor viszont a közútkezelőnek is van feladata: le kellene szerelni a régi táblákat, az újakat pedig ezek helyére.

– mondta a Kreszprofesszor. Azt is hozzátette, hogy szerinte ha már reformokon gondolkodnak, érdemes lenen a sebességhatárok átgondolásával kezdeni, ennek hiányában ugyanis a gyorshajtást nem sikerül majd visszaszorítani. Arra persze lát esélyt, hogy ez később még változzon.

Hallani olyat, hogy a sebességhatárokat nem igazán tervezik módosítani, hiszen ezek már összhangban vannak az uniós normákkal, szokásokkal. De addig, amíg a gyorshajtásért kiszabható legmagasabb büntetés 390 ezer forint, illetve fél év jogosítványmegvonás, addig kár azt várni, hogy csökken vagy megszűnik a gyorshajtásos esetek száma. Pedig a közlekedési baleseteket a legmagasabb számban a gyorshajtás, sebességtúllépés idézi elő. A 390 ezres büntetést nevetve fogja kifizetni, akinek ehhez viszonyítva 100-szoros értékű (39 milliós) autója van, és nem ijeszti meg annyira a fél éves jogosítványbevonás sem. Annak már lenne visszatartó ereje, ha évekre vonnák be a vezetői engedélyt, vagy ha a notórius gyorshajtóktól elkoboznák, illetve bezúzatnák a kocsijukat, mint arra van is már európai példa

– mondta a Pénzcentrumnak Pető Attila. Arról pedig, hogy Ausztriában már valóban elkobozzák a gyorshajtók kocsiját, szintén írtunk: ezt a cikket itt olvashatod el újra.

Mi legyen az utak tahóival?

Pető Attila nem először beszélt lapunknak az utak tahóiról. Tavaly a Pénzcentrum videoblogja, a CashTag felkérésére beszélt arról, hogyan és milyen eszközzel lehetne felvenni a harcot azok ellen, akik az utakat saját tulajdonuknak tekintik, és senki mást nem tűrnek meg rajta. Ezt az epizódot a lenti linken most újra megnézheted:

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top