Connect with us

Sztori

Gulyás a Néppártól: Vagy nem veszik fel a TISZA Pártot, vagy kilép a KDNP

A miniszter teljesen elképzelhetetlennek tartja, hogy az Európai Parlamentben egy frakcióba üljön Magyar Péter pártja és a Kereszténydemokrata Néppárt.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón elképzelhetetlennek nevezte, hogy az Európai Parlamentben egy frakcióba üljön a TISZA Párt és a KDNP. Mint ismeretes, a Fidesz Néppártból való távozása után a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Kereszténydemokrata Néppárt (pontosabban annak egyetlen képviselőke, Hölvényi György) a legnagyobb EP-frakció tagja maradt. Ehhez a párthoz akar csatlakozni Magyar Péter pártja is, akiket ráadásul Manfred Weber szívesen is látna.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott:

„Ez a helyzet kétféleképpen állhat elő, nem veszik fel a Tisza pártot vagy kilép a KDNP. Harmadik megoldás nincsen.”

A Népszava szerdán arról írt, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, valamint a párt európai parlamenti frakciójának vezetője pénteken Budapestre látogat, hogy megismerkedjen a Tisza Párt vezetőségével és az újonnan megválasztott EP-képviselőkkel.

Magyar Péter ennek kapcsán azt írta a Facebook oldalán, hogy a TISZA Párt képviselőinek belépését a Néppárt elsöprő többsége támogatja, az egyetlen kivétel talán a KDNP képviselője.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top