Connect with us

Sztori

Fordulat Budapesten? – Bejött Vitézy húzása, Karácsony erre keményen beszólt neki

Újraszámolják a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatait

A Nemzeti Választási Bizottság 12 igen szavazattal, 4 ellenében meghozott döntésében elrendelte az összes fővárosi szavazóköri urna felbontását és a vasárnapi főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását, újraszámolását.

 

A bizottság döntésében arra hivatkozott, a bizonyítékok alapján alappal merülhet fel, hogy nagy számban vannak olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése szerint érvényesnek kell tekinteni. Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt az újraszámolás. A szavazatokat a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállítják, azokat az NVB számolja újra, de ehhez igénybe veszi az NVI közreműködését.

Nagy Attila, az iroda elnöke a döntés után jelezte: utasítja a főváros kerületi választási irodáit, hogy a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjait csütörtökön 16 óráig szállítsák az NVI-be. Az urnák felbontásánál a helyi választási bizottság tagjai is jelen lesznek. Az NVB a 24 592 érvénytelen szavazat újraszámlálását – az NVI közreműködésével – péntek reggel kezdi meg, és várhatóan aznap befejezi, a szavazatszámlálás sajtónyilvános lesz.

Az NVB az újraszámláláshoz a Fővárosi Választási Iroda szavazásnapi körlevelében szereplő útmutatót használja, eszerint ahol a kiesett jelölt mellett egy másik jelöltre szabályos szavazatot adtak le, ott azt érvényesnek kell tekinteni. Az NVB-nek hat nap áll rendelkezésére, hogy döntsön a fellebbezésről.

Az NVB-nél Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt fellebbezett a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) főpolgármester-választás eredményét megállapító határozata ellen, arra hivatkozva, hogy annak tartalma jogszabálysértő, mert 202 szavazókörben a bizonyítékok alapján olyan szavazatokat is érvénytelennek nyilvánítottak, amelyek érvényesek voltak. Karácsony Gergely a közösségi oldalán egyebek mellett azt írta, jogorvoslat mindenkinek jár, és így legalább tovább tisztul a kép.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top