Connect with us

Sztori

Azonnali mozgósítás – rekord árhullám érkezik, mindenkit a gátakra rendelnek a honvédséget is bevetik

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnapi közleménye szerint a Rábán Körmendnél a valaha mért legnagyobb vízállást megközelítő vagy meghaladó szintre számítanak hétfőn.

A helyzet súlyossága miatt több mint két kilométeren nyúlgát építésébe kezdtek, ehhez pedig a lakosság segítségét is kérik.

Az elmúlt 24 órában a Rába vízgyűjtő területén gyorsan felépülő és lassan mozgó zivatarcellák alakultak ki. Az OVF közlése szerint az elmúlt időszakban több árhullám is levonult a folyón, így az érkező víztömeg már nem tud beszivárogni az átnedvesedett talajba.

Az előrejelzett egy-két milliméterhez képest 30-40 milliméter csapadék hullott felhőszakadás formájában, ami azt jelenti, hogy a zivatarcellákból hat óra alatt helyenként majdnem egyhavi csapadék esett.

Az esőzés először a kisebb patakokon, majd a Rábán is rendkívüli vízszintemelkedéseket okozott.

A védvonal kiépítetlen szakaszain azonnal megkezdődött a munka, és éjszaka a miskolci vízügyi igazgatóságról érkezett szakemberek irányításával biztosítják a megfelelő szint kiépítését.

A katasztrófavédelem segítségével több mint két kilométer hosszan nyúlgát építésébe kezdtek, több mint kétszáz ember vesz részt a munkában.

A zsáktöltéshez a lakosság a körmendi Büdös-árok szivattyútelep mellett kialakított zsáktöltő helyszínen is csatlakozhat.

Az OVF tájékoztatása szerint a védvonal első szakaszának kiépítéséhez elegendő homokzsák van a helyszínen, de további 70 ezer homokzsák érkezik reggelre a pécsi vízügyi igazgatóságról.

A Rába alsóbb szakaszain is magas vízállások várhatók, ezért éjjel több száz szolnoki, debreceni, nyíregyházi és gyulai vízügyes szakember indul útnak, hogy hétfő hajnaltól a Rába alsóbb szakaszain és a Dunán segítsék a védekezési munkát.

A várható várakozási időkről és a védekezési munkálatokról a www.police.hu oldal Határinfó rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobiltelefonos alkalmazásban tájékozódhatnak az utazók.

Az OVF hangsúlyozta, hogy az együttműködés és a lakosság segítsége kulcsfontosságú a védekezési munkálatok sikeres végrehajtásában.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top