Connect with us

Sztori

Borzalmas hírt kapott Karsai Dániel

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria végzése elleni alkotmányjogi panaszt, amit Karsai Dániel ALS-ben szenvedő alkotmányjogász azután nyújtott be, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a népszavazási kérelmét.

A kérdés így szólt volna:

„Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek és állapotukban nem várható javulás?”

A Kúria helybenhagyta az NVB döntését, ezért fordult az alkotmányjogász az Alkotmánybírósághoz.

A Kúria arra hivatkozva hagyta helyben a népszavazási kérdés elutasítását, hogy az az eredményessége esetén egy olyan törvény megalkotására kötelezné az Országgyűlést, ami sérti a jelenlegi Alaptörvényt. Karsai alkotmányjogi panaszában azt írta, a Kúria a népszavazási kérdést nem az Alaptörvénynek megfelelően értelmezte, és megsértette alapjogát a tisztességes eljáráshoz, élethez, az emberi méltósághoz. Szerinte ugyanis az önrendelkezési jog része, ha egy gyógyíthatatlan beteg élete szenvedésekkel teli hátralevő részét nem akarja végigélni.

Az Alkotmánybíróság friss döntésében azt írja, a népszavazási kérdés ellentétes az Alaptörvény azon rendelkezésével, hogy nem lehet népszavazást tartani az alaptörvény módosítására irányuló kérdésről. Ezért elutasította az alkotmányjogász panaszát.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top