Connect with us

Sztori

Szirtes Ági és Csuja Imre is a Halhatatlanok Társulatának tagja lett

Idén ismét új tagokkal bővült a Halhatatlanok Társulata.

Négy évvel ezelőtt az ATV élesztette újra és vállalta a szavazás és a díjátadó teljeskörű lebonyolítását. A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin alapították. Az Alapítvány kuratóriumának többi tagja Kauzál Márton, Nagy Márta, Németh S. Szilárd és Rónai Egon, valamint az elnök Szinetár Miklós.

A jelölteket idén a kuratórium mellett egy neves művészekből álló Művészeti Bizottság szavazta meg januárban, melynek tagjai, Almási Éva, Bánsági Ildikó, Bodor Johanna, Szakály György, László Ferenc, Hegedűs D. Géza, Oszkó-Jakab Natália.

Úgy, ahogy minden évben, most is a közönség döntötte el, hogy kik azok az előadóművészek, akik tehetségükkel, a nemes célok, a kultúra, a művészetek, valamint a társadalom melletti kiállásukkal kiérdemelték, hogy a Társulat Örökös Tagjai legyenek.

Szeptember 14-én szombaton 11 órakor az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között fogják felavatni a megtisztelő elismerést elnyerő művészek lábnyomát.

Az idei győztesek névsora:

Színészek:

  • László Zsolt
  • Csuja ImreSzínésznők:
    • Szirtes Ági
    • Für Anikó

    Táncművészek:

    • Csarnóy Katalin
    • Lőrinc Katalin

    Operaénekesek:

    • Pitti Katalin
    • Gulyás Dénes
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top