Connect with us

Sztori

Csaló gyógyszertárakra csapott le a NAV,elképesztő mit tettek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy számlázási láncolat ellenőrzésekor négy gyógyszertárnál állapította meg, hogy fiktív számlákat fogadtak be. A gyógyszertárak 6,5 millió forint adót vallottak be utólag, azt befizették a költségvetésbe, a számlakibocsátó cégek adószámait a hatóság törölte.

A közlemény szerint az online számlaadatok elemzésekor merült fel a gyanú, hogy a patikák, „gyógyszerész helyettesítése” címén, a piaci ár csaknem négyszereséről fogadtak be fiktív számlákat, amelyek olyan vállalkozásoktól származtak, amelyek az adóhatóság előtt már ismert számlázási hálózat tagjai voltak.

A fiktív számlák mellett valóban elvégzett helyettesítésről szóló számlák is szerepeltek, amelyeken az összeg és az időszak is megegyezett a fiktív számlákéval.

A részletes vizsgálatkor a dokumentumokból úgy tűnt, mintha a helyettesítő gyógyszerészdoktor egyszerre több helyen is jelen lett volna. Munkáltatója heti 20 órás munkaviszonnyal jelentette be, amin felül, az iratok szerint, hetente még 70 óra helyettesítést számoltak el, sokszor időbeli és térbeli átfedéssel.

A számlabefogadó gyógyszertárak között személyi összefonódás volt, ugyanaz a személy tulajdonosként, ügyvezetőként vagy éppen meghatalmazottként látta el a társaságok gazdasági vezetését, képviseletét, könyvelését – ismertette a NAV.

A hatósági fellépés hatására a gyógyszertárak módosították bevallásaikat, és összesen mintegy 6,5 millió forint adót vallottak be utólag, amit befizettek az állam költségvetésébe.

A patikák a történtek után megszakították a kapcsolatot az alvállalkozókkal, illetve a „helyettesítő” gyógyszerészt foglalkoztató, újabb cégektől sem fogadtak be további számlákat.

A számlakibocsátó cégeknél végrehajtási eljárás indult, adószámukat törölték. A gyógyszerészdoktornak is számot kell adnia a történtekről, valós bevételeinek bevallását és befizetett személyi jövedelemadóját ellenőrzi a NAV – írták a közleményben.

Forrás: MTI
Continue Reading
Hírdetés

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top