Connect with us

Sztori

26 éves szerelmétől vár gyermeket a 63 éves nagymama – egy világ szurkol most nekik

Reméljük, nem lesz majd komplikáció.

Manapság egyre jobbankitolódik a gyermekvállalás.

Míg korábban teljesen természetes volt, ha 17-18 éves lányok gyereket szülnek, addig az ma már szinte botrány. Két évtizede még az volt a divat, hogy a nők a huszonéves időszakukban vállalnak gyermeket, ma azonban ez az évtized még a tanulásról és a karrierről szól. A legtöbben tehát manapság a harmincas-negyvenes éveikben vállalnak gyermeket, ami egészségügyi szempontból sok kérdést vet fel.

Most azonban egy olyan történet vált nyilvánossá, ami sokakat megbotránkoztatott. 

A 63 éves Cherylt nem lehet azzal vádolni, hogy életellenes. A hölgy hét gyermek édesanyja, valamint 17 unoka boldog nagymamája. Elképzelni sem tud szebbet annál, mint hogy gyermekek boldog ricsaja vegye körül. Ebben a korban azonban inkább az unokákat szokás várni, nem a saját gyermekeket.

Chery jelenleg egy 26 éves fiúval jár, így tehát a korkülönbség közöttük 37 év. Bár sokan ellenzik ezt a kapcsolatot, mondván, hogy természetellenes, úgy néz ki, mégis gyümölcsöző. Mostanra ugyanis kiderült, hogy a 63 éves nagymama kisbabát vár. Az apa és az anya egyaránt nagyon örültek a gólyahírnek, és alig várják, hogy megszülessen a kicsi. Sokan azonban aggódnak Cherylért, ugyanis úgy gondolják, hogy már idős a gyermekszülséhez, emellett a fiú szándékaiban sem biztosak.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top